Habony Árpád visszautasítja, hogy 160 milliós órát választott volna a vitorlásversenyhez

DIVAT
2021 június 10., 04:31

Frissítés: Cikkünk megjelenése után Habony Árpád jogi képviselője helyreigazítási kérelmet küldött arra hivatkozva, hogy a cikkben bemutatott óra értéke a cikkben jelölt értékek töredékét sem éri el. Hogy pontosan mekkora értékű az óra, az nem derült ki a levélből.

Pár nappal ezelőtt derült ki, hogy Orbán Viktor tanácsadója egy 11 méteres vitorlással vett részt egy toszkánai versenyen, ahol nem sikerült túl jó eredményt elérnie. Az Átlátszó most arról ír, hogy a hajót 3,2 millió körüli áron bérelték, és a verseny összes költsége is jelentős összeg lehetett. De valószínűleg az egész nem volt olyan drága, mint a karóra, amit Habony a versenyen viselt.

A vitorlást gyártó cég Facebook-oldalára feltöltött képen kivehető, hogy Habony karján egy Patek Philippe Nautilus típusú óra van. Az Átlátszó által megkérdezett szakemberek úgy gondolják, ez az 5976/1G-001 modell. Ha az óra a Patek Philippe Nautilus 40. évfordulós kiadása, akkor legalább 160 millió forintot ér - már amennyiben hozzá lehet jutni, ugyanis sokszor hosszan kell várnia rá a vevőnek. A portál által megkérdezett szakértők szerint annak, aki ilyen órára vágyik, célszerű New Yorkba vagy Hongkongba utazni érte.

„Most van olyan óra a piacon, amire itthon jelenleg kilenc éves várólista van. Azt ne gondolja senki, hogy csak úgy bemegy egy óraboltba és megkapja. És, bár drágának tűnik, ezek az órák még a tömeggyártású termékek között foglalnak helyet, az egyedileg gyártott órák piaca pár nullával feljebb kezdődik” - idézi a lap az óraszakértőt.

A Habony Árpádot közelről mutató fotót időközben törölték a vállalat képei közül.