Az UEFA felszólította az ukránokat, hogy változtassanak a „politizáló” mezükön

foci
2021 június 10., 12:02

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtökön azt követelte az ukránoktól, hogy távolítsák el a válogatott csapat focistáinak mezéről a „politikai” tartalmat.

A szövetség úgy véli, hogy a mezen olvasható szlogen „nyilvánvalóan politikai természetű”. A kép mellé ugyanis a „Dicsőség Ukrajnának" jelszót hímezték, ami a 2014-ben elkergetett oroszbarát ukrán elnököt, Viktor Janukovicsot elkergető utcai mozgalom egyik jelszava volt. A póló belsején található „Dicsőség hőseinknek” felirat katonai köszöntés Ukrajnában.

link Forrás

Kedden Oroszország levelet küldött az UEFA-nak, melyben arra panaszkodnak, hogy az ukránok sárga EB-mezén, melyen Ukrajna sziluettje szerepel, az oroszok által 2014-ben annektált Krím-félsziget és az oroszpárti szeparatisták ellenőrzése alatt álló Donyeckés Luhanszk is szerepel. Az UEFA azonban nem ezt kifogásolja, ugyanis a mezen található határok az ENSZ által elismert határok.

Amit nem szeretnének a mezen látni, az a második felirat, mivel megítélésük szerint a két szlogen kombinációja nyilvánvalóan politikai természetű, figyelembe véve a történelmi és honvédelmi jelentőségüket.

(Reuters)