Illegális vadászaton lőttek agyon egy erdészt Magyarremeténél

külföld
2021 június 10., 09:51

A romániai Bihar megyében, Magyarremete erdeiben szervezett illegális vaddisznóvadászatot május elején a volt polgármester. Az egyik résztvevő, Marius Laza mézgedi erdészt a vadászat során halálos lövés érte. A baleset körülményeiről most derültek ki újabb részletek - írja a Főtér.ro.

A vadászaton történt tragédiáról eleinte nem sokat lehetett tudni, de most az ügyészség azt állítja, hogy a résztvevők nem is hívtak időben segítséget az életéért küzdő társukhoz, mert el akarták tüntetni a bűnösségükre utaló nyomokat. Összesen hét személyt vonnának felelősségre, köztük a település korábbi polgármesterét, a vadászatot szervező Adrian Ştefănicăt, aki most a belényesi erdőfelügyelet mérnökeként dolgozik.

A gyanú szerint a vadászok egy órán keresztül hagyták szenvedni társukat, mielőtt segítséget hívtak. Az áldozat másnap, a kórházban halt meg. Az orvosok azt mondták, nem sikerült kiműteni a fejéből a lőszert.

A hat gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették, majd hatósági felügyelet alá helyezték, öten fellebbezést nyújtottak be az intézkedéssel szemben, amit a bíróság jóváhagyott.

(via 24.hu)

Címlapfotó: Scooter20