Egy hónappal elhalaszthatják a nyitás utolsó szakaszát Nagy-Britanniában

járvány
2021 június 12., 05:10

Pénteken írtunk arról, hogy rendkívül aggasztó hírek érkeznek Nagy-Britanniából, ahol hiába van beoltva a fél ország, a delta variáns miatt újra berobbanhat a járvány. Azóta kiderült, hogy a brit kormány most azt mérlegeli, hogy egy hónappal eltolják a nyitás utolsó ütemét.

Az eddigi tervek szerint június 21-én oldanák fel az összes korlátozást, azaz onnantól lehetne ismét korlátozások nélkül társasági életet élni. Ugyanakkor a vírus delta variánsának elszabadulása miatt a BBC forrásai szerint a miniszterelnökségben felmerült, hogy csúsztatják a korlátozások feloldását, legalább négy héttel.

photo_camera Fotó: DAVID CLIFF/NurPhoto via AFP

Hivatalos bejelentés hétfőre várható, és a brit közmédia információi szerint több forgatókönyv is a brit kormány előtt van, de a legvalószínűbb a négyhetes csúszás. A kormány célja ezzel az lenne, hogy időt nyerjenek az oltási program folytatására, és a fiatalabb korosztályokból is többeket beolthassanak.

A nyitás utolsó szakaszában nyithatnának újra a klubok és szórakozóhelyek, ismét lehetne korlátozások nélkül zenés és színházi programokat, sportrendezvényeket és esküvőket tartani. A BBC megjegyzi, hogy a delta variáns terjedése miatt nagy a nyomás Boris Johnson miniszterelnökön, többek között a brit orvosi kamara is a nyitás eltolását kérte.

A delta variánst elsőként Indiában mutatták ki, és mostanra 10 koronavírusos fertőzés közül kilencet ez okoz Nagy-Britanniában, az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy 60 százalékkal hatékonyabban terjed az emberek között, mint az alfa, azaz a brit variáns. Az adatokból azt is látni, hogy a delta esetében kétszer gyakoribb, hogy valaki a fertőzés után kórházba kerüljön, mint az alfa esetében volt.