Az Eb harmadik játéknapjának leginkább várt meccse, a 2018-as vébé-elődöntő visszavágójaként is felfogható angol-horvát csalódást okozott, főleg az azt követő, kisebb érdeklődéssel fogadott, ám annál élvezetesebb észak-macedón-osztrák, illetve a kiváló holland-ukrán tükrében.

Az angolok a nagyon pörgős első 20 perc után jelentősen visszavettek a tempóból, míg a világbajnokság óta kissé megöregedett, lelassult és kulcsembereit elvesztő horvát csapat inkább csak szenvedve gyömöszölte a labdát a szélekről az egy szem középcsatárának, különösebb eredmény nélkül. Ám mégis volt egy aspektus, ami kimondottan izgalmas volt, és elsőre talán fel sem tűnt a nézőknek: mégpedig az angol bedobások.

Az persze nem újdonság, hogy a Gareth Southgate vezette csapat követve a világfoci trendjeit kreatívan és újító szándékkal nyúl bizonyos, elsőre talán marginálisnak tekinthető játékelemek felé: a 2018-as vébé egyik nagy revelációja volt az, hogy a pontrúgások kiemelt jelentőséggel bírnak a nemzetközi színtéren, tekintve, hogy a gyakorlási és összeszokási idő véges. Így a sima labdabirtoklás közben nehéz olyan játékelemeket begyakoroltatni, ami folyamatosan magas minőségű helyzetekhez juttatná az adott csapatot (ami például a klubfociban jellemző, elég az utóbbi évtized legsikeresebb edzője, Pep Guardiola csapataira gondolni), ehelyett érdemes komoly hangsúlyt fektetni olyan helyzetekre, mint például a pontrúgások.

Ennek meg is lett az eredménye, a 2018-as tornán a gólok 42 százaléka született rögzített helyzeteket követően, és a – szinte csak - ebben élenjáró angolokat egészen a 4. helyig repítette. Az innovatív váltást mi sem szimbolizálja jobban, mint hogy 2016-ban Roy Hodgson irányítása alatt még egész Európa Kane szögletein szörnyülködött, addig a vb-n 9 gólt szereztek állított labdás szituációkat követően, ami kimagaslóan a legmagasabb szám a torna történetében.

Az innovatív ötleteket akkor egyrészről – az azóta stábból személyi konfliktusok miatt kikerülő – egyéni támadóedző Allen Russell szállította, másrészről Gareth Southgate maga is lesett el ötleteket NBA és NFL csapatoktól, ahol az előre begyakorolt figuráknak kiemelt szerepe van, és ami visszaköszönt az akkor szögleteknél látott különböző elzárások, és tiszta lövőhelyzetek kialakításakor.

Itt most tényleg csak a legszebb, gyönyörűen felrajzolt 2018-as figura. A képen egyrészről azt érdemes figyelni, hogy a zónázó panamaiak között csupán Sterling található, aki aligha jelent légi veszélyt. Másrészről, hogy a hosszún Maguire és Kane szinte csak arra figyel, hogy a rajtuk embert fogó tunéziai védők ne tudjanak társainknak besegíteni a tizenhatoson belül helyezkedő másik két angol, Henderson és Loftus-Cheek pedig hogyan robban a rövid sarok irányába, ezzel teljesen kiürítve a tizenegyespont környékét, ahova a Youngtól szintén egy elzárást kapó Stones robban be zavartalanul, és fejel a panamai kapuba.

De hogyan kapcsolódik mindez a vasárnapi meccshez? Az angolok hasonlóan a pontrúgásokhoz, ismét egy rétegterületből, a bedobásokból igyekeztek előnyt faragni. Ez persze szintén nem teljesen újdonság: nagy figyelmet kapott, amikor a Liverpool 2018-ban kinevezett egy csupán erre szakosodott szakembert, Thomas Gronnemarkot. Az idő persze őket – és a pontrúgások mellett a bedobásokra is nagy hangsúlyt fektető ,,Moneyball-csapatokat”, mint például a frissen feljutó Brentford - igazolta, és azóta egyre több hangsúlyt fektet erre a topcsapatok nagyrésze.

Ez, ha belegondolunk, rendkívül logikus: a bedobások meglepően nagy részét képezik egy futballmeccsnek (átlagban több, mint 40 van belőlük); hasonlóan a pontrúgásokhoz, könnyen begyakorolhatóak, és nem mellesleg olyan kivételes szabályok vonatkoznak rájuk, mint például a les hiánya. Két esetben is remekül használták a bedobásokat az angolok.

Az első eset: az angolok egy látszólag ártalmatlan szituációban – bedobás mélyen a saját térfélen – szépen egy oldalra, kis területre 3 emberrel húzza össze a horvát mezőnyjátékosok felét, köztük a kulcsember, védők előtt söprögető Marcelo Brozovicot. Itt viszont nem csak egy sima bedobás-lekészítés következett, mivel Sterling egy villámgyors ütemváltással sprintben megindult az így kiürített területbe a középpálya közepén, kihasználva a kissé elalvó őrzőinek a figyelmét.

A következő képkocka, amiből látszódik is a keletkezett probléma: a lendületből érkező Sterling Fodennel 2v1-ben vezetheti a labdát a fiatal Gvardiolra, amiből aztán az első félidő legnagyobb – végül kapufával végződő - angol helyzete lett, egy első ránézésre teljesen ártalmatlan bedobásból.

A másik eset egy fokkal kevésbé volt látványos, de az alapelvek megegyeztek.

Kane ismét csak visszalépve elhúzza a védelem elől Brozovicot, ezzel védtelenné téve a belső védőket, ráadásul Mount is egy dinamikus irányváltással leköti Domagoj Vida figyelmét. A kulcsszereplő természetesen megint Sterling, aki kihasználva robbanékonyságát egyszerre Mounttal lép be Brozovic mögé és a belső védők elé, ahonnan aztán tisztán lőhet 18 méterről.

Az angolok ugyan nem kezdtek olyan meggyőzően mint az olaszok, de Southgate vezetésével ismét nyitottak az újításokra, amiket érdemes lesz figyelni a torna során.