Engedélyt sem kértek az óriási hattyúfreskóra Tihanyban, inkább ráengedték a kommentelőket az önkormányzatra

június 14., hétfő 13:41

„Olyan dizájnt találtam ki, ami vizuálisan szándékosan visszafogott, hogy beleilljen a környezetébe. Kapcsolódik a Balatonhoz, és aki látta, az mind szerette. De mivel létezik egy dokumentum, ami szerint a falaknak fehéreknek kell lenniük, Tihany hattyú nélkül marad.”

Ezt Taker, a világszerte ismert, fotorealisztikus stílusáról ismert magyar graffiti/street art művész írta abban az angol nyelvű Facebook-bejegyzésében, amiből az derül ki, hogy egy frissen elkészült, hattyút ábrázoló falfestményét, ezt:

napokon belül fehérre kell meszelni Tihanyban, a főépítész és a polgármester ugyanis erre utasították a ház tulajdonosát, a településképi szabályokra hivatkozva.

Takernek olyan megrendelései vannak, hogy ez a durván 30 négyzetméteres, kizárólag festékszóróval létrehozott falfestménye inkább a kisebb munkái közül való, hiszen ekkora tűzfalat dekorált ki két éve Brooklynban:

és tavaly ekkora silókat festett ki egy erdőtelki betongyárban:

Szóval a tihanyi bürokraták megtiltották, hogy valaki azt fessen a magántulajdonára, ami neki tetszik? A poszt rengeteg felhasználót ingerelt dühös, a tihanyi önkormányzatot, a polgármestert és a főépítészt gyalázó-kritizáló kommentekre.

Pedig a figyelmes olvasó már Taker posztját látva gyanakodhatna, abban ugyanis feketén-fehéren le van írva, amit a 444-nek Percze Tünde jegyző megerősített: az épület tulajdonosának nem volt engedélye a dekorációra, sőt nem is kért ilyet. A jegyző szerint annak ellenére történt így, hogy a tulajdonos eleve tisztában volt a településképi előírásokkal, amik nem engednek ilyesmit. Tihany világörökségi címre aspiráló ófalu részének központjában pedig végképp nem.

A kérdéses ingatlan ugyanis a Kossuth utca 10 alatt, a községháza melletti telken áll. Korábban Kogart Múzeum volt a neve:

Ennek a teleknek a városháza irányából nyitott udvarát dekorálták az engedély nélküli falfestménnyel. Vagyis az, hiába található egy magántulajdonú épület udvari falán, az utcáról is jól látható.

A tulajdonosok az épület homlokzati kialakításáról is egyeztettek a főépítésszel, de a freskóról ekkor sem esett szó.

Taker a posztjában ezt írja "Tény, hogy a galéria tulajdonosainak a kép elkészíttetése előtt engedélyt kellett volna kérniük (amit valószínűleg nem kaptak volna meg), amit nem tettek meg, mert ki számít ilyen reakciókra?"

Hát nagyjából mindenki, aki elemi szinten ismeri a hazai építési szabályozást. 2014. óta minden magyar település kötelezettsége a településképi rendeletek meghozása, és mivel már nem az önkormányzatok számítanak építési hatóságnak, nagyjából ez az egyetlen eszközük arra, hogy befolyásolják a településük épített környezetét. A tihanyi elöljárókat ezért is érintette érzékenyen, hogy a falfestmény lemázoltatását sokan szembeállították azzal, hogy a NER elitje micsoda pöffeszkedő óriásvillákat húz fel Tihanyban. Az önkormányzatnak ugyanis már rég nincs semmiféle jogköre az építési engedélyek ügyében.

A magántulajdonú ingatlanok homlokzati és közterületről látható részeinek kialakítását egyébként a világon igen sok helyen szigorúan szabályozzák, főleg történelmi településrészek esetében. Ilyen helyeken nemhogy hiperrealista hattyúfestményeket nem lehet csak úgy felfújni, de még egy adott lehetséges falszín pontos árnyalatát is rendelet szabályozza.