Friss
Van, amiben Orbán Melonit is előzi, de annyira orosz- és kínaipárti, hogy ez elkaszálhatja a Trump kegyeiért folytatott versenyben.
A jelenlegi Fővárosi Nagycirkusz helyén.
A rendőrség lopás miatt nyomoz.
A baleset idején egy ember végezte a légiforgalmi irányítást a közeli repülőtéren.
Magyar Péter azt mondta, nem vesznek részt a mutyiban, Baranyi Krisztina szerint viszont „ha a Budapesti Közgyűlésben így árad a Tisza, akkor az a budapestieket pusztító árvíz lesz”. A bojkottal sokáig nem tud működni a város.
Böszörményi-Nagy Gergely vadászata, Trump követelései, Novák Katalin foglalása és egy pusztuló, rozsdát eresztő vastömb a 444 reggeli hírlevelében.
Az első félidőben tekintélyes előnyt szerzett a Fradi, a végén mégis majdnem egyenlített a holland AZ.
Az amerikai elnök hibáztatta Joe Biden sokszínűségről szóló kormányprogramját is, amit Trump éppen megszüntetett.
A magyar külügyminiszter világpolitikai megfejtése szerint most mindenki amiatt frusztrált, mert Trump emlékszik, miket mondtak rá.
A brit énekesnő és színésznő, aki egy időben Mick Jagger barátnője volt, 78 évet élt.
A brazil elnök szerint Trumpnak „tiszteletben kell tartania a különböző országok szuverenitását”.
A szinte teljesen elfeledett Bernovits Vilmának állítanak különleges emlékművet a rakparton. A hitoktatót Salkaházi Sárával együtt végeztek ki a nyilasok. A saját alkalmazottjuk jelentette fel őket bosszúból.
Hogy csatlakozzanak a szombati tüntetéshez.
A helyszínelő rendőrök hamar rájöttek, hogy a szuhogyi férfi nem áldozat.
Az orosz törvényhozás már dolgozik a javaslaton.
A Munkáspártnak szeptemberig kisebbségben kell kormányoznia.
A NAIH szerint az incidens egészségügyi személyes adatokat nem érintett, mivel az esetlapon nem volt konkrét beteggel kétséget kizáróan összefüggésbe hozható személyes adat, viszont az OMSZ munkatársainak a személyes adatai jogellenesen kerültek ki a rendszerből. De bírságra a kamuzás után sincs szükség.
Ha a helyi politika jóváhagyja, indulhat a magyar katonai művelet.
„Én nem akarok toronyházakat sem, és arra, hogy itt mecset épüljön, arra semmiféle lehetőség nincsen. Tehát itt soha nem fog toronyház épülni, és soha nem fog mecset épülni. Ez az én személyes álláspontom” – mondta az építési és közlekedési miniszter.
Novák 15 szobát foglaltatott, de a delegációt már nem állították össze. Sulyok Tamás csak három napot maradt, a foglaláson viszont már nem tudtak módosítani, így az egészet ki kellett fizetni.
A volt amerikai nagykövet, aki jó kapcsolatokat ápol a miniszterelnökkel, azt mondta, Trump „lojális fickó”, aki valószínűleg viszonozza Orbán kedvességét, és támogatja a miniszterelnököt a parlamenti választások előtt.
Szerdán a CDU/CSU bevándorlási javaslata az AfD támogatásával ment át a törvényhozáson.
A 72 éves férfit két szexuális bűncselekménnyel gyanúsítják: egy 1991-es párizsi gyilkossággal és nemi erőszakkal vádolják, amit tagad, illetve egy 1999-es nemierőszak-kísérlettel, amit beismert, miután DNS-vizsgálatok bizonyították, hogy a helyszínen járt.
Călin Georgescu biztos Ukrajna felosztásában, Észak-Bukovinát akarja megkapni, hogy létrehozza Nagy-Romániát.
A 38 éves iraki menekült éppen Tiktok-élőzött, amikor megtámadták. Ulf Kristersson miniszterelnök szerint a gyilkosság „egy idegen hatalomhoz” köthető.
Tovább az archívumba