Hétmillió dollárt fizetett egy megerőszakolt turistának az Airbnb

bűnügy
2021 június 16., 05:34

Az Airbnb 7 millió dollárt fizetett egy nőnek, akit egy bérbe adott New York-i lakásban késsel megtámadtak, majd megerőszakoltak 2015 szilveszterén.

Airbnb app logója
photo_camera Fotó: NIKOLAS KOKOVLIS/NurPhoto via AFP

A nő a barátaival érkezett New Yorkba, az Airbnb-n keresztül bérelt lakás kulcsát pedig egy közel boltban vették át. A gyanúsított a feltételezések szerint még ezelőtt férhetett hozzá a kulcshoz, amiről másolatot készített, így jutott be ő is a lakásba.

A nő nem sokkal éjfél után ért vissza a lakásba, ahol a gyanúsított, a 24 éves Junior Lee állítólag a fürdőszobában megbújva várta őt. A férfit nemi erőszakkal vádolják, ő azonban nem vallotta magát bűnősnek. A Lee-t képviselő jogsegélyszolgálat nem reagált a BBC megkeresésére az ügyben.

A támadás után az Airbnb biztonsági csapata felvette a kapcsolatot a helyi rendőrséggel, majd felajánlotta, hogy a nőt elszállásolják egy hotelben, és hogy odarepítik hozzá Ausztráliából az anyját.

A Bloomberg szerint a hétmillió dolláros megállapodás része az is, hogy az áldozat nem hibáztathatja és nem is perelheti az Airbnb-t vagy a szállásadót. Az Airbnb a támadás óta sem módosította a kulcsokra és elhelyezésükre vonatkozó szabályait. (BBC)