Szokatlan módon húzta ki magát Strasbourg a magyarokat sújtó szlovák nyelvtörvény megítéléséből
Csütörtök délelőtt döntést hozott a strasbourgi európai emberi jogi bíróság egy szlovákiai magyar nyelvű tévé ügyében, és hat év gondolkodás után arra jutottak, hogy formai okokból elutasítják a keresetét.
Azért nem vizsgálták érdemben a magyar kisebbségi nyelvhasználati jogokat érintő panaszt, mert a strasbourgi bírák szerint elkésett a beadvány.
Az indoklás szokatlan, mert ilyen formai okokra hivatkozó visszautasítást jellemzően nem hat, hanem legfeljebb egy év vizsgálat után szoktak megállapítani.
A beadványt készítő jogvédő, Fiala-Butora János a 444-nek azt mondta, hogy hamarosan egy újabb, hasonló ügyet visznek Strasbourgba, és tovább folytatódik a küzdelem a magyar nyelvű sajtót diszkrimináló szlovákiai törvénnyel szemben.
Néhány mondat hangzott el magyarul
A per lényege arról szólt, hogy a szlovákiai magyarságot diszkrimináló nyelvtörvényekre felhívják Európa figyelmét. Önmagában a magyar nyelv használatáért is büntetés járhat sok esetben Szlovákiában, és erre a helyzetre világít rá a konkrét eset.
A felperes Pereszlényi Gyula, a Servis TV-Videó nevű vállalkozás tulajdonosa, aki egy kis tévécsatornát üzemeltet Párkányból. Az Esztergommal szemközti város lakosságának 70 százaléka magyar anyanyelvű, a környező településeken 80 százalék a magyarok aránya, és ennek megfelelően logikus lenne, ha a helyi tévécsatorna is magyarul sugározhatna. Ezt a szlovákiai törvények nem engedik meg: a közmédia magyar adásain kívül az összes rádiónak és tévének mindent el kell mondania szlovákul is - feliratozni kell, vagy megismételni az adást szlovák nyelven.
2012. július 6-án Pereszlényi tévéje beszámolt egy Párkány közelében történt súlyos közúti balesetről, és a riportban megszólalt két szemtanú is, magyarul. Szavaikat nem feliratozták, nem fordították, csak elmondták, hogy mit láttak. Néhány mondatról van szó.
A hatóság lecsapott a törvénysértésre. 2013 februárjában a szlovák médiatanács 165 eurós bírságot szabott ki a tévére a fordítási kötelezettsége elmulasztása miatt. A mostani, több mint nyolc évvel későbbi strasbourgi ítélet nyilvánvalóan nem a 165 euró (mai áron 58 ezer, akkori árfolyamon 48 ezer forint) miatt lett volna fontos, hanem a törvény miatt, ami alapján ezt a büntetést kivethették, és ami változatlan formában azóta is hatályban van.
Pereszlényi Gyula annak idején nem hagyta magát, megtámadta a bírságot előbb a szlovák legfelsőbb bíróságon, majd amikor onnan elutasították, akkor a szlovák alkotmánybíróságon is, ahonnan 2015-ben szintén lepattant.
A mostani strasbourgi ítélet arról szól, hogy a szlovák alkotmánybíróság nem volt illetékes az ügyben, ezért rögtön a legfelsőbb bíróság ítélete után kellett volna hozzájuk fordulni. Strasbourghoz akkor lehet fordulni, ha a hazai jogrendben az összes lehetséges fellebbezési fórumot már végigjárta a panaszos, ezért logikusnak tűnt a helyi alkotmánybíróság döntését is megvárni a beadvánnyal. Váratlan fordulat, hogy most pont ez a várakozás lett a beadvány veszte. Hogy hat évig tartott a strasbourgi bíráknak eldönteni, hogy a szlovák alkotmánybíróság foglalkozhatott volna-e érdemben az üggyel, azt mutatja, hogy a kérdés megítélése egyáltalán nem magától értetődő.
Versenyhátrányba kényszerített kisebbségi sajtó
Pereszlényi jogi kifogása részben arról szólt, hogy sérti a szólásszabadság elvét, ha nem közvetíthet a tévéje olyan nyelven, amilyenen csak akar. Hivatkozott egy olyan korábbi szlovák alkotmánybírósági ítéletre, ami alapján az elektronikus médiában elhangzó szövegeket is védi a szólásszabadságot biztosító törvény, így szerinte nem lehet korlátozni nyelvi kritériumok alapján az elhangzottakat.
Diszkriminatívnak is tartotta a szabályt, hiszen a szlovák nyelvű adásokat soha sehol nem kötelezik magyar (vagy más) nyelvű feliratok közlésére. A szlovák törvény gyakorlatilag kizárja, hogy magyarul élő műsort lehessen adni, hiszen spontán helyzetben nem lehet feliratozni, egy élőben releváns adás ismétlése pedig szerkesztési és üzleti szempontból is értelmezhetetlen.
A panasz lényegi eleme volt, hogy ahelyett, hogy a kisebbségi nyelvhasználatot segítené Szlovákia, a törvények kifejezetten akadályozzák a nem szlovák nyelvű elektronikus sajtó működését a fordítási kötelezettséggel.
Tíz éve nincs előrelépés
Szlovákia erőteljesen korlátozza a magyar nyelv használatát, annak ellenére, hogy az ország lakosságának mintegy 10 százaléka magyar anyanyelvű, és egy EU-s tagállamról van szó, ahol legalábbis az alapelvek szerint illő volna komolyan venni a lakosság emberi jogait. A szlovákiai törvények a reklámok és önkormányzati feliratok esetében is előírják, hogy mindent ugyanakkora méretben ki kell írni szlovákul is.
A hivatali nyelvhasználatot csak olyan településeken engedik a magyaroknak, ahol a lakosság legalább 20 százaléka magyarnak mondta magát a legutóbbi népszámláláskor (a következő, idénre tervezett népszámlálás nyomán már 15 százalékra viszik le ezt a határt). Ebből eleve következik, hogy a nagyvárosokban, ahol a legfontosabb hivatalok vannak, nem lehet magyarul ügyeket intézni. Ahol pedig lehet, ott is joga van a település vezetésének, hogy csak az ügyfélfogadási idő bizonyos részében biztosítson magyar nyelvű ügyintézőt.
A magyar nyelvű tévék és rádiók működését alapból korlátozó törvényt olykor egészen abszurdnak tűnő esetekben is használták az utóbbi években a magyar nyelv korlátozására, íme néhány példa az elmúlt évekből:
Amikor 2015-ben egy helyi népszavazást tartottak Bősön, a kormány kötelezte a települést, hogy minden szavazással kapcsolatos dokumentumon a Gabčíkovo formát használják a település nevének említésekor. Egy évvel később a helyi komp menetrendjéről kellett eltávolítani a "Bős" megnevezést. Ugyanebben az évben kötelezték a bősi önkormányzatot, hogy a helyi képviselő-testület tagjainak a nevét keresztnév-vezetéknév sorrendűre cseréljék a település honlapján, hiába magyarok, akik fordítva használják. A helyi magyar cserkészcsapat faliújságra írt közleményét is kiírattatták szlovákul is, azonos méretben, mint a magyart.
2017-ben egy komáromi önkormányzati irodának kellett "Komarno" változatúra cserélnie a tábláját. Szencen, Vágsellyén is volt példa hasonlóra. Egyházgelle önkormányzatát kötelezték, hogy minden hivatalos iratán Holice néven fusson a település, bár a legutóbbi népszámláláskor a falu 1897 lakója közül 1694 magyarnak mondta magát.
Többször is előfordult az elmúlt évek választásain, hogy a magyar jelölteket reklámjaik lecserélésére kötelezték, mert azokon kisebbek voltak a szlovák nyelvű feliratok a magyarnál, vagy éppen magyarországi zenekarok fellépéseit népszerűsítő plakátokra is lecsaptak már a kulturális minisztériumtól. De előfordult már példa arra is, hogy kórházakban tiltották, hogy a magyar anyanyelvű ápolók a magyar betegeikkel magyarul beszéljenek.
Ezekben az esetekben általában nem jutottak el a hatóságok a pénzbüntetésig: ilyenkor jellemzően elég nyomást gyakorolni az önkormányzatokra, és azok igazodnak, mert nem akarnak fizetni. A most strasbourgi ítéletig jutó eset azért is jó precedens, mert itt tényleges bírságig jutott az ügy.
Ha nem is arról szól a szlovák államigazgatás összes erőfeszítése, hogy magyar betűkre és szavakra vadásszon, a törvények rendkívül sok lehetőséget adnak a szabad nyelvhasználat korlátozására. És a magyar nyelven adni kívánó kereskedelmi rádiókat és tévéket komoly versenyhátrányba szorítja a fordítási kényszer.
A magyar kormány elengedte az ügyet
A magyar nyelv használatát korlátozó, és az abszurd büntetések lehetőségét fenntartó törvények régóta hatályosak Szlovákiában, és nem látszik igyekezet a megváltoztatásukra. Nem aktív ebben az ügyben a magyar kormány sem.
Pedig a szlovák államnyelvről szóló törvény 2009-es elfogadása után éles tiltakozás indult Budapestről. A törvény ellen határozottan felszólaló Sólyom László magyar köztársasági elnököt abban az évben nem engedték be Szlovákiába, hogy egy augusztus 20-i szoboravatón részt vegyen. A nyelvtörvényt az akkori magyar kormány is határozottan támadta, és négy parlamenti párt - MSZP, SZDSZ, Fidesz, KDNP - közös nyilatkozatban követelte a törvény módosítását.
2009 szeptemberében Bajnai Gordon és Robert Fico miniszterelnökök megállapodtak, hogy európai szervezetek közvetítésével átnézik a törvényt, de Fico végül nem tartotta a szavát, és a kormánya nem nyúlt hozzá a törvényhez. Azt végül csak a bukása után, a Radicova-kormány idején, 2010 végén enyhítették. Akkor került ki a törvényből a legbrutálisabb rész, a magánszemélyek büntethetősége, illetve csökkentették a bírságok mértékét is. Azóta csak cégek, önkormányzatok, intézmények büntethetők, ha nem ismétlik meg szlovákul is azt, amit más nyelven már közöltek.
Ám az akkori módosítások sem teljesítették a szlovákiai magyarok politikai és kulturális szervezeteinek az igényeit. Egy újabb, 2011-es módosítás még engedélyezte, hogy a polgármester és a képviselő-testület egyetértésével lehessen magyarul is önkormányzati üléseket tartani, de ez volt az utolsó engedmény a 2009-es szabályokhoz képest.
Az Orbán-kormány 2010-ben még harcos kiállást ígért a szlovákiai magyarok védelmében: a kettős állampolgárság tiltása, a Benes-dekrétumok hatályban maradása és a nyelvtörvény is rajta volt a listájukon, a sürgősen megoldandó problémák között. Amikor Orbán Viktor és a miniszterei 2010. május 27-én letették az esküjüket, a Kossuth téren népgyűlést tartottak, és ott Semjén Zsolt élesen támadta a magyarokat elnyomó Fico-kormányt.
Nem sokkal később Fico megbukott Szlovákiában, ám 2012-ben ismét kormányt alakított, és egészen 2020-ig hatalmon maradt. Visszatérése után Orbán Viktor kiegyezett vele. A magyar miniszterelnök nemrégiben erről így nyilatkozott egy szlovák portálnak: "Robert Fico egy harcos, öreg politikai harcos, aki mindig keményen harcolt a szlovákok érdekeiért, minden tárgyalásunkon, mikor leültünk. Nagyon sok érzelmi és intellektuális energiát kellett abba fektetnünk, hogy a végén rájöjjünk, az együttműködéssel jobban járunk, mintha harcolnánk. Ezt a pontot sikerült elérni, sok jó megállapodást kötöttünk. És mivel én is öreg harcos vagyok, tudom, hogy a harcosok kölcsönösen tisztelik egymást."
A magyar kormány már legalább hat éve nem nyomasztja a szlovákokat a felvidéki magyarok problémáival, egyéb, jórészt EU-s együttműködésekért cserébe. Idén áprilisban Szijjártó Péter, a két országot összekötő távvezeték átadóján így fogalmazott: "Magyarország és Szlovákia között soha nem volt ilyen jó a kapcsolat, mint most". A nyelvtörvény ügye lekerült a kétoldalú megbeszélések napirendjéről.
2020-ban egyik magyar párt sem jutott be a szlovák parlamentbe, úgyhogy az országban élő magyarok védelme leginkább jogi aktivistákra, civilekre maradt. Erőfeszítéseik közül kiemelkedően fontos volt a mostani per.
"A múltbeli politikai viták pont a lényeget takarják el: a kérdés nem az, hogy a szlovák nyelvtörvények mennyire korlátozzák a magyar nyelv használatát, ez ugyanis egyáltalán nem szabadna, hogy céljuk legyen. Egy emberi jogi központú nyelvpolitika célja a kisebbségi nyelvek eleve meglévő hátrányának valamilyen szintű kompenzálása lenne. Szlovákiában viszont a viták tárgya és így a magyar szervezetek célja is csupán az volt, hogy a nyelvtörvények kevésbé korlátozzák a magyar nyelv használatát. Az fel sem merült eddig, hogy az állam a regionális magyar műsorszórást segíthetné is, a cél csak az volt, hogy azt ne hozzák még hátrányosabb helyzetbe, és ne büntessék. Sajnos az elmúlt harminc év tapasztalata az, hogy az európai kisebbségvédelmi rendszernek nem sikerült ebben a szemléletben áttörést elérnie, inkább hozzáidomult a korlátozó gyakorlathoz. A mostani döntés segíthetett volna abban, hogy rádöbbenjünk a helyzet abszurditására. Az ügyet továbbra is képviseljük, Strasbourgban és más fórumokon is, újabb beadványokkal" - mondta az ítélet után Fiala-Butora János.