Meghalt egy borsodi munkás, akihez a telephely vezetője nem akart mentőt hívni

baleset
2021 június 27., 12:16

Életét vesztette egy borsodi telephelyen egy munkás állványcsövek pakolása közben, a telephely vezetője pedig nem engedte, hogy mentőt hívjanak hozzá, írja a Bors.

A férfi elesett és elvesztette az eszméletét, de amikor a munkatársai mentőt akartak hívni, akkor a vezető nem engedte, hanem azt mondta, hogy inkább a férfi fiát értesítsék. A sérült férfi fia agyzúzódással és többszörös koponyatöréssel vitte apját a kórházba, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta.

A lap úgy tudja, hogy a vezető azért nem akart mentőt hívni, mert akkor munkabaleset miatt kellett volna felelnie, ugyanis a balesetkor a munkás nem viselt sisakot és a munkakörülmények sem voltak megfelelőek: nem működött a világítás, gödrök és víznyelők is nyitva álltak a telephelyen.

A Kazincbarcikai Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálja meg az esetet.