Novák Katalin újraindít: megemelné a csapatsportok TAO-támogatását

POLITIKA
2021 június 29., 10:38

Jelentős és fontos bejelentéseket tett a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után. Az MTI beszámolója szerint Novák Katalin a sajtótájékoztatón közölte, hogy

  • "többletforrást kell biztostani a kultúrstratégiai intézményeknek ahhoz, hogy a kultúra ismét minél szélesebb körben elérhető legyen." Bár nem indokolta, hogy a többletforrás ezt hogyan is segíti.
  • "Olyan támogatásokat, programokat kell meghirdetni, amelyek eljutnak a kultúra résztvevőihez." Kétségtelenül jó cél.
  • Majd hozzátette, hogy az általa vezetett operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy adjon támogatást a fesztiváloknak, akár a kistelepüléseken is.

Novák Katalin elmondta még, hogy arról is tárgyaltak, hogy

a látvány-csapatsportágakat érintő TAO-támogatás jelenlegi 100 milliárd forintos összegét emeljék vissza a korábbi 125 milliárd forintra.

Szerinte erre azért van szükség, hogy "a sportszervezetek több támogatást kaphassanak, és ezáltal minél jobban működhessenek." Végül egy újságírói kérdésre válaszolva osztotta meg gondolatát egy esetleges negyedik hullámról, ami Novák szerint

  • elképzelhető, hogy lesz,
  • és ha lesz, "az nem olyan lesz, mint a korábbiak, mert Magyarországon mintegy 5,5 millió ember be van oltva."