Már négy nő perelte be szexuális erőszak miatt Marilyn Mansont

külföld
2021 július 01., 17:15

Ashley Morgan Smithline a negyedik nő, aki szexuális erőszak miatt perelte be Marilyn Mansont. A modell többek között nemi erőszakkal, szexuális erőszakkal, testi sértéssel és személyi szabadság korlátozásával vádolja az énekest, aki elmondása szerint többször is azzal fenyegette, hogy megtalálja és megöli, ha elhagyja.

Smithline a keresetében azt állítja, hogy egyszer arra ébredt, hogy Manson megerőszakolta, máskor fizikailag bántalmazta, és arra kényszerítette, hogy gyilkosságokat ábrázoló jeleneteket nézzen. De a zsidó származású modell szerint Manson antiszemita zaklatásoknak is kitette, egy alkalommal pedig hozzávágott egy náci kést, ami majdnem eltalálta az arcát. Amikor pedig el akarta hagyni, az énekes elzárta a családjától, és manipulálni kezdte. Manson képviselője tagadta a vádakat, szerinte a kapcsolat 2010-ben kevesebb mint egy hétig tartott Manson és Smithline között.

Előtte Esmé Bianco, Ashley Walters és egy névtelenséget kérő nő is hasonló vádak miatt perelte be Mansont. Ugyanakkor összesen több mint egy tucat nő, köztük Evan Rachel Wood vádolta erőszakkal. (BBC)