Profitadót vet ki a kormány a kavicsra és a sóderra

POLITIKA
2021 július 02., 06:29

Miután a kormány bejelentette, hogy a következő két hétben meglepő és erőteljes gazdasági intézkedéseket hoznak, péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor részleteket is elárult. A kormány leginkább arra akar reagálni, hogy a világszintű alapanyaghiány miatt nálunk is elszállt az építőanyagok ára.

Ezért októbertől kiviteli korlátozást vezetnek be például az épületfára, a vasra és az acélra. De mivel az Európai Unió tagjai vagyunk, ezért erre engedélyt kell kérni, aminek 4 hónap az átfutásai ideje. Amíg az EU nem dönt erről az engedélyről, a kivitel esetében kötelező bejelentést és állami elővásárlási jogot vezet be a kormány, hogy az országban tartsa az építkezések szempontjából kulcsfontosságú anyagokat.

Orbán szerint van néhány olyan építőanyag, „ahol olyan extraprofitot akarnak realizálni, ami nem fogadható el”,

ezért meghatároznak egy árszintet, és az afölötti rész 90 százalékát profitadóval vonják el. Ez a kavicsra és a sóderra mindenképpen vonatkozik majd. Valamint a már művelési jogot szerzett, de meg nem indított bányáknál az engedély kiadásától számított egy éven belül meg kell kezdeni a termelést, különben visszavonják a koncessziót, és másnak adják.

A beavatkozásokat Orbán azzal indokolta, hogy ezek nélkül az állami támogatások „nem a kispénzű magyar állampolgárokhoz fognak eljutni, hanem azokhoz, akik az építőanyag-kereskedelmet tartják a kezükben. A célunk nem ez volt, nem őket akarjuk extraprofithoz juttatni, hanem a kisebb pénzű embereket szeretnénk lakásfelújítási lehetőséghez juttatni”.

Ezenkívül a kormányülésen döntöttek a távmunka kiszélesítéséről, exporthitelről, 17 városban munkahelyteremtő beruházásokról, 3 éves bértámogatást kötöttek a MÁV-val, a Volánnal, a Postával, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatóval és a Nemzeti Vízművekkel.