Évente 362 milliárd forintba kerül a depressziós emberek ellátása a magyar államnak

július 4., vasárnap 19:15

A depresszióval küzdő emberek felét Magyarországon nem is diagnosztizálják - többek közt ez derült ki a Magyar Pszichiátriai Társaság legfrissebb tanulmányából. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy sokan nem mernek segítséget kérni, részben a pszichiátriai zavarokhoz tapadó stigma miatt.

A depressziót az emberek 15 százaléka tapasztalja meg az élete során, és ez a mentális zavar évente 362 milliárd forintnyi terhet jelent a magyar gazdaságnak. Ebből csupán 28 milliárd forint a direkt költség (gyógyszerek, terápia), a többi indirekt kiadás, például a kiesett napokért járó táppénz. Az MPT közgazdászok közreműködésével írt tanulmánya szerint egy depressziós páciens átlagosan 41,6 napra esik ki a munkából egy évben. Dr. Balázs Judit pszichiáter elmondta az RTL Híradójának, hogy ennek nem kell szükségszerűen így történnie, hiszen ha megkapja egy depressziós beteg a megfelelő kezelést, akkor el tudja látni a munkáját.

A Magyar Pszichiátriai Társaság arra szeretné felhívni figyelmet, hogy az egyén és a társadalom érdeke is, hogy a depresszióval küzdőket időben diagnosztizálják és kezeljék. Ezért egy javaslatcsomagot is készítettek, ennek részeként egy új ellátási forma, a sürgősségi pszichiátriai részlegek kialakítását sürgetik. Emellett viszont a megelőző kampányokat is nagyon fontosnak tartanák.