A britek egy 12 éves sportolót is visznek az olimpiára

olimpia
2021 július 06., 08:00

A legfiatalabb brit olimpikon lehet a 12 éves Sky Brown, aki a britek gördeszkás csapatában indul a tokiói olimpián. Sky Brown a női gördeszkások között jelenleg az olimpiai kvalifikációs ranglista harmadik helyén áll.

photo_camera Sky Brown 2020 januárjában Fotó: NICK DIDLICK/AFP

Brown apja brit, anyja japán, eddigi életét félig Japánban, félig az Egyesült Államokban töltötte. Nyolcévesen már részt vett a Vans US Openen, ezzel ő lett a valaha élt legfiatalabb versenyzője az eseménynek. De szerepelt már showműsorokban is, például az amerikai Dancing with the Stars azon kiadásában, amiben ismert felnőttek helyett ismert gyerekek táncoltak, utóbbit meg is nyerte.

2020-ban egy edzés alatt fejjel szállt bele a rámpába, megrepedt a koponyája és eltört a bal keze. Balesete után az akkor még csak 11 éves Brown azt mondta, semmi sem állíthatja meg, hogy aranyérmet szerezzen 2021-ben.

Ez lesz az első alkalom, hogy a nyári olimpia programjai közt a gördeszkázás is megjelenik. (BBC)