A lúgos orvosnak 25 millió forintot kell fizetnie Renner Erikának

bűnügy
2021 július 07., 05:29

„Nyolc és fél év után nem nekem kellett megint bizonygatni, hogy ez tényleg megtörtént velem. Nyolc és fél év után végre valaki leírta az igazságot”

– mondta a Telexnek Renner Erika, miután megtudta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a kártérítési ügyében született elsőfokú ítéletet, és Bene Krisztiánnak 15 napja lesz arra, hogy 25 millió forintot fizessen neki. Benének ezen felül meg kell térítenie a több százezer forintos perköltséget is.

A vádlott B. Krisztián elől, az áldozat, Erika hátul a másodfokú tárgyaláson a Fővárosi Törvényszéken (Fotó: Botos Tamás)
photo_camera A vádlott B. Krisztián elől, az áldozat, Erika hátul a másodfokú tárgyaláson a Fővárosi Törvényszéken Fotó: Botos Tamás

Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, akit megkötözött, elkábított, majd maró lúgot locsolt a nemi szervére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt kórházigazgatóját 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól. Bár a büntetőeljárásban az áldozatot többször is megvizsgálták, a kártérítési perben a bíró hét évvel a támadás után azt kérte Renner Erikától, hogy újra vesse alá magát nőgyógyászati és pszichológiai vizsgálatoknak. A vizsgálatok szerint Rennernél többszöri műtéti beavatkozás és a további kezelések sem tudják visszaállítani a nemi szerv eredeti állapotát.

A Telex azt írja, a szakvélemény szerit Rennert az elmúlt években újabb traumák érték, és intézményi abúzus áldozata lett, amiért a tárgyalások során főleg férfiak előtt kellett vizeletürítési, menstruációs problémáiról, nemi szervének állapotáról és megváltozott szexuális életéről beszélni.

Bene Krisztián a kártérítési per ideje alatt megpróbálta eladni a vagyontárgyait, hogy pervesztés esetén ne kelljen fizetnie. Azonban tavasszal a bíróság közbelépett, így ha Bene nem fizet magától, a zár alá vett vagyonból fedezik a kártérítést.