Állítólag medvenyomokat talált egy túrázó a Balaton-felvidéken

ÁLLAT
2021 július 07., 11:46

Csutka István túrázó a saját blogján számolt be arról, hogy július 4-én az Országos Kéktúra Balatonhenyénél elterelt útvonalának közelében medvetalp-nyomokat talált az erdészeti úton.

photo_camera Fotó: Csutka István/Camino Steve

„Eléggé sokkoló élmény a Balatonnál találni egy ilyen nyomot, hiszen mindenki csak a Bükk, Mátra, Börzsöny és Zemplén erdeiben fedezte fel eddig, hogy egy-egy medve járt arra korábban. Ilyen messzire és főleg ebbe az irányba pedig még nem merészkedett el a zöldfolyosókon keresztül idáig egy medve sem. Persze óriási távolságokat képesek megtenni elég rövid időn belül és ráadásul a Kéktúra most erre terelt szakasza korábban alig járt ösvény volt, így nem nagyon zavarhatta meg őket senki, ha még a Nemzeti Park erdészeinek és munkatársainak sem tűnt fel idáig a váratlan vendég”

– írja Csutka, aki hozzátette, a fotókat „több hazai és erdélyi medveszakértővel is megnézette a biztonság kedvéért”. Leírása szerint a nyom nem volt friss, mellette pedig talált egy kisebb nyomot is, ami miatt azt gyanítja, egy nőstény medve és egy bocs járhatott arra.

Legutóbb májusban találtak medvenyomot Magyarországon, később a Börzsönyben kép is készült egy állatról.

Medvét vagy medvenyomokat eddig leginkább az Északi-középhegységben láttak csak, emiatt kérdés, hogy a fenti fotón látható lábnyom valóban medvétől származik-e, átúszta-e a Dunát, hogy aztán a fél országon keresztül eljusson a Balaton-felvidékig, és ha igen, hogy lehet, hogy mindez észrevétlenül sikerült neki.