A nagy meleg miatt ismét algásodik a Balaton

baleset
2021 július 08., 06:30

Fonalas kékalga jelent meg a Balatonban a tó nyugati és déli partjainál, a Keszthelyi-medence mintegy felét érintve, számolt be az MTI-nek a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa. Somogyi Boglárka tájékoztatása szerint ez egy kora nyári alga, amely már június elején is okozott kisebb riadalmat, majd eltűnt. Az egymást követő kánikulai napoknak köszönhetően jelent meg ismét.

Bár a keddi, nyílt vízen vett minták nem mutattak határérték feletti A-klorofill koncentrációt, de a strandokon, ahol a széljárástól függően nagyobb algatömeg gyűlhet össze, már előfordulhat magas érték,

figyelmeztetett a szakember. Somogyi szerint mivel a fonalas kékalga képes lehet toxintermelésre, ezért célszerű lenne a kánikula idején akár naponta ellenőrizni a strandok vízminőségét, illetve ahol algásodást tapasztalnak, ott az embereknek fürdőzés után lezuhanyozniuk.