Gyakorlatilag megszűnt a baleseti ellátás a zalaegerszegi kórházban

Egészségügy
2021 július 10., 05:32

Miután a múlt hónap végén az ügyeleti díjak miatt felmondott hét traumatológus, lényegileg megszűnt a baleseti sérültek sürgősségi ellátása a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, írja Népszava és a nyugat.hu is. A lapok szerint csütörtöktől a komolyabb ellátásra, műtétre szorulókat a több mint 50 kilométerre lévő nagykanizsai, szombathelyi és a 130 kilométerre fekvő kaposvári kórházba szállítják a mentősök. A Népszava szerint a zalaegerszegi kórház főigazgatója július nyolcadikán jelezte hivatalosan, hogy orvoshiány miatt nem tudja ellátni a súlyos sérülteket az intézmény. A cikk megjelenése után közleményt adott ki a Szent Rafael Kórház vezetősége, amiben többek közt arról írnak, hogy a traumatológusok bérigényéről megállapították, hogy azok

"a szakmaiságot nélkülözik, teljesítésük jogszerűen nem lehetséges, valamint a társosztályokra indokolatlanul hárított volna át jelentős ügyeleti terheket. Miután a traumatológiai osztályon dolgozó orvosok sem engedtek a követeléseikből, ezért lezártuk a tárgyalásokat, az intézménnyel együttműködni nem kívánó traumatológusok felmondását véglegesnek tekintjük. A Zala Megyei Szent Rafael Kórház vezetése az ellátás biztonsága érdekében jelezte az illetékes hatóságok felé a folyamatos ellátás átszervezésének szükségességét.”