Jason Stanley, a Yale Egyetem filozófusa Hogy működik a fasizmus című 2018-as könyvében azt elemezte, hogy milyen eszközöket használ és milyen módszerekkel tud terjedni a fasiszta politika.
A napokban megosztotta Twitterén azt a tíz szempontot, ami alapján rá lehet ismerni egy fasiszta rendszerre, és amit a könyvében részletesen elemez. Ez a tíz tényező:
„Mi” egy dicsőséges, patriarchális múltból származunk, „ők” ezt az örökséget fenyegetik.
A demokratikus elképzelések nyelvét korrumpálják, ellentétes jelentéseket hoznak bele. Korrupt politikusok indítanak korrupcióellenes kampányokat, a szólásszabadságra hivatkozva korlátozzák mások megszólalásait.
Az egyetemeket mint a liberalizmus, a marxizmus vagy a feminizmus keltetőjeként állítják be. A szakértőségnek nincs többé értéke.
A tényeket aláássák, és a valóságról alkotott közös fogalmak nélkül az észszerű vita lehetetlenné válik.
A fasiszta politikusok igazolni akarják, hogy természetes megosztottság van „köztünk” és „köztük”.
Minden előny a kisebbségek számára („ők”) veszteség a „számunkra”.
„Ők” bűnözők, természetüknél fogva törvényen kívüliek, és szükség van a rendőri ellenőrzésükre.
„Mi” támogatjuk és megvédjük a családokat, „ők” deviánsok és fenyegetőek.
„Mi” vidékről, a nemzet gerincéből származunk, „ők” a városokban élnek
„Ők” lusták és alulteljesítenek, „mi” keményen dolgozunk.
Stanley korábban megszólalt már Magyarországgal, illetve Orbán Viktorral kapcsolatban: egy 2018-as New York Times cikkben gyakorlatilag fasisztának nevezte a magyar miniszterelnököt. Arról is beszélt, hogy ha Orbán rendszere még valamiben különbözik a fasizmustól, az az, hogy Magyarországon még nincsen Gestapo, és Orbán állam feletti ellenőrzése kevésbé szól az erőszakról. De a cikk szerint Orbán kontrollja az állam felett éppen annyira teljes, mint a fasiszta rendszerekben tapasztalható.
A magyar kormány részéről akkor Kovács Zoltán reagált a cikkre, szánalmas ostobaságnak nevezve azt.