Nem tántorította el a homofób törvény a nyitottságot támogató cégeket

társadalom
2021 július 14., 09:36

Nem csökkent, sőt, tíz százalékkal nőtt azoknak a cégeknek a száma, melyek vállalják, hogy támogatják a nyitottságot, a diverzitást, az LMBT+-személyek, a megváltozott munkaképességűek, illetve a nők és férfiak munkahelyi egyenlőségét.

Miklós Melinda, a Nyitottak Vagyunk ügyvezetője lapunk megkeresésére elmondta,

az elmúlt két évben nagyjából százan csatlakoztak közösségükhöz, azaz tíz százalékkal növekedett a támogatók száma.

Ráadásul mind maguk keresték meg a szervezetet azzal, hogy a közösség tagjai szeretnének lenni.

A Nyitottak vagyunk mozgalom kiáll minden olyan kisebbségért, amelynek a jogai rendszeresen sérülnek. Eredetileg a Prezi, az espell és a Google alapította, azóta jelentős nonprofit szervezetté nőtte ki magát, részt vesz fontos kutatásokban, munkáját önkéntesek segítik.

Felvonulók a 2018-as budapesti Pride-on
photo_camera Felvonulók a 2018-as budapesti Pride-on. Fotó: GERGELY BESENYEI/AFP

A parlament június 15-én fogadta el a törvényt, amely a kormány szerint a gyerekek jogait védi, de a valóságban összemossa a pedofíliát a homoszexualitással és a nemváltással. A törvénynek óriási volt a nemzetközi visszhangja, az Európai Parlament arra jutott, hogy az EU-nak minden lehetséges módon fel kell lépnie a Fidesz homofób törvénye ellen.

A törvényt követő kormányzati kampány, a tudatosan gerjesztett LMBT+-ellenes hangulat sem ijesztette el a mozgalomtól azokat a cégeket, amelyek fontosnak tartják, hogy a munkavállalóik biztonságos, támogató környezetben dolgozhassanak.

A Nyitottak vagyunk közösségének tagjai között számos nagy- és kisvállalat van, köztük olyan globális cégek is, melyek a világ minden pontján azt az álláspontot képviselik, hogy fontos a munkahelyi diverzitás, és hogy senkit ne különböztessenek meg szexuális orientációja, etnikai hovatartozása vagy politikai nézetei miatt.

A homofób törvény elfogadása óta senki sem lépett ki a közösségből, és vannak újabb jelentkezők. Az újonnan csatlakozók között találunk nagyvállalatokat és magyar kkv-kat is. A nemzetközi cégek azt is fontosnak tartják, hogy a Magyarországra érkező külföldi munkavállalók felé közvetítsék az üzenetet: nem érheti hátrány őket.

A törvény elfogadása előtt a Nyitottak vagyunk az Open for Business nevű szervezettel közösen közleményt adott ki, arra figyelmeztetve, hogy az LMBTQ-ellenes megnyilvánulások ellentétesek a magyarországi vállalkozások érdekeivel.

Fel is ajánlották, hogy javaslataikkal segítik a törvény újragondolását. Akkor azt írták: a törvény „megszavazása növelné az LMBT+-emberek megkülönböztetését, és várhatóan jelentősebb mértékű zaklatásnak tenné ki őket, életkoruktól függetlenül”. Említik azt is, hogy a hazai vállalkozások 63 százaléka elkötelezett a nyitott, befogadó munkaerő mellett.

Magyarországon működő cégek vezetői beszéltek arról, hogy sokszor azért nehéz megtartani a dolgozókat, mert bár cégen belül, de más országokba igazolnak át az emberek, olyanokba, ahol elfogadóbb, biztonságosabb a közeg

– erről az Open for Business tanulmányában is írnak, melyben az LMBT+-emberek elfogadása mellett szóló gazdasági érveket vizsgálják Ukrajnában, Romániában, Lengyelországban és Magyarországon. Nem véletlenül: a Háttér Társaság nem is olyan régen készített kutatása szerint hazánkban az LMBT+-személyek közel egyharmada titkolja identitását, és szintén egyharmaduk élt át korábban munkahelyén zaklatást szexuális orientációja miatt.

„Fontos az, hogy egyre több munkáltató érti, tennie kell az elfogadó környezetért. Vannak, akik már előrébb járnak, vannak, akik még tanulják, keresik a megfelelő eszközöket, de a szándék folyamatosan és egyre több helyen megvan. És nem tenni érte már egyre kevésbé opció” - mondta Miklós Melinda, a Nyitottak vagyunk ügyvezetője a 444-nek.

A Coca-Cola #loveislove kampányának egyik plakátja
photo_camera A Coca-Cola #loveislove kampányának egyik plakátja

Kérdés persze, hogy a törvény hatása mennyire lesz érezhető a hétköznapokban. Még tavaly, bőven a törvény elfogadása előtt a Pest Megyei Kormányhivatal 500 ezer forintra büntette a Coca-Colát, mert #loveislove elnevezésű kampányukban – a hivatal indoklása szerint – úgy ábrázolták a szerelmet, hogy az a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi és erkölcsi fejlődését károsíthatja. Ez a valóságban annyit jelentett, hogy egyik plakátjukon két nő szerelmesen nézett egymásra, egy másikon pedig két férfi egymást ölelte. A kampányról a cég úgy nyilatkozott, hisznek abban, hogy mind a hetero-, mind a homoszexuálisoknak joga van azt a személyt és úgy szeretni, ahogy nekik a legjobb. Bár a döntés miatt a Háttér Társaság az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, panaszukat elutasították.

Címlapfotó: Nyitottak vagyunk/Facebook