Meghalt a bűnügyi újságíró, akit múlt héten lőttek fejbe Amszterdamban

2021 július 15., csütörtök 14:37

Belehalt sebesülésébe Peter R. de Vries holland bűnügyi újságíró, akit július 6-án este egy célzott támadás során lőttek fejbe Amszterdam belvárosában. A 64 éves de Vries éppen távozott egy tévéstúdióból, ahol egy élő műsorban szerepelt.

Peter R. de Vries Fotó: BAS CZERWINSKI/AFP

De Vries Hollandia egyik vezető bűnügyi tudósítójának számított, és rendszeresen részt vett tanácsadóként bűnügyi eljárásokban, illetve szakértőként és kommentátorként tévés műsorokban. A Freddy Heineken elrablásáról szóló riportjaival vált ismertté 1983-ban. Jó kapcsolatai voltak mind az igazságszolgáltatás rendszerében, mind pedig az alvilágban, ennek ellenére több bűnüggyel kapcsolatban is kapott már fenyegető leveleket. Ezek miatt rendőrségi védelmet is kapott.

Halála előtt egy nagyszabású büntetőeljárásban a koronatanú tanácsadójaként vett részt Hollandi legkeresettebb bűnözőjével, Ridouan Taghival szemben. A per a szervezett bűnözéssel áll összefüggésben. A koronatanú korábbi védőjét 2019 szeptemberében agyonlőtték Amszterdam utcáin.

A Peter R. de Vries elleni támadás miatt két gyanúsítottat vett őrizetbe a holland rendőrség. A gyanú szerint az elkövető egy 21 éves holland állampolgárságú férfi lehetett. Mellette egy Hollandiában élő, 35 éves lengyel férfit is előállítottak, aki a sofőrje volt a menekülésre használt autónak. A holland sajtó úgy tudja, hogy a de Vries megölésével gyanúsított férfi Taghi egyik emberének unokatestvére.

Vilmos Sándor holland király a támadást követően mély megdöbbenését fejezte ki, és a demokrácia elleni támadásnak nevezte a bűnügyi újságíró elleni merényletet. „Ez a jogállamiságunk sarokkövét jelentő újságírás elleni támadás, és mint ilyen, az alkotmányos rendünk elleni támadást jelent” - mondta. (Guardian/MTI)