Meghalt a leghíresebb dán Mohamed-karikatúra rajzolója

GYÁSZ
2021 július 18., 23:01
Kurt Westergaard 2010-ben, az életrajzi könyvét bemutató koppenhágai sajtótájékoztatón.
photo_camera Kurt Westergaard 2010-ben, az életrajzi könyvét bemutató koppenhágai sajtótájékoztatón. Fotó: -/AFP

Hosszú betegség után, 86 éves korában elhunyt Kurt Westergaard dán karikaturista, a legnagyobb felháborodást kiváltó Mohamed-gúnyrajz megalkotója – közölte a művész családja vasárnap.

Westergaard rajzolta a Mohamed prófétát bomba alakú turbánnal a fején ábrázoló karikatúrát, ami miatt több halálos fenyegetést kapott iszlám csoportoktól, sőt gyilkosságot is megkíséreltek ellene. Az eredetileg egy karikatúrasorozat részeként a Jyllands-Posten dán lapban 2005 őszén megjelent gúnyrajz hatalmas felzúdulást váltott ki a muzulmán világban, több országban heteken át tartó, erőszakba torkolló tiltakozó megmozdulások voltak.

2012-ben a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap is megjelentette a karikatúrát, három évvel később két merénylő hatolt be az újság szerkesztőségébe, és 12 embert gyilkolt le.

Westergaard az 1980-as évek közepétől dolgozott a Jyllands-Posten lapnak. Élete utolsó éveiben rendőrségi védelem alatt állt, ahogy sokan mások is, akiknek közük volt a Mohamed-karikatúrák közléséhez. A rendőrség 2010-ben egy késsel felfegyverzett támadót fogott el Westergaard lakásában.