Sokkoló dolog nemcsak sejteni, hanem most már elég nagy biztonsággal tudni is, hogy a kormány bárkit lehallgathat, aki bármilyen okból nem tetszik neki.

De ennél sokkal sokkolóbb az a tény, hogy ehhez a nyomasztó lázálomhoz még csak törvényt sem kell sértenie. A Fidesz ugyanis úgy formálta át lépésről lépésről a jogszabályokat, hogy ma Magyarországon bárkit - teljesen függetlenül nemcsak attól, hogy elkövetett-e bármit, hanem attól is, hogy egyáltalán felmerült-e ilyesmi - bármiféle korlát nélkül megfigyelhet az államhatalom. És a “bármiféle korlát nélkül” itt nem valami elnagyolt vagy túlzó újságírós fordulat.

Nagyon régen elmúltak ugyanis azok az idők, amikor az ilyesmihez legalább bírói engedély kellett. Ha a nemzetbiztonsági szolgálatok azt mondják, hogy a feladataik ellátásához szükséges adatok másképp nem szerezhetők meg, akkor jogosan végezhetnek titkos megfigyelést, aminek nincs más feltétele. Azon felül, hogy az igazságügyi miniszternek - jelenleg ez éppen az Orbán-kesztyűbáb Varga Judit - engedélyeznie kell azt. A megfigyelésnek nemcsak valódi feltételei nincsenek, de következményei sem, mivel az állampárt által irányított szolgálatok nem kötelesek az érintettek tudomására hozni, hogy megfigyelték őket, ha nem találtak róluk semmi terhelőt. Maga a megfigyelés ténye csak abban az esetben derül ki egyáltalán utólag, ha vádemelés lesz a dologból, ekkor ugyanis kötelező beszámolni a bizonyítékok forrásáról.

Bírói engedély régóta csak olyan esetekben szükséges, amikor a rendőrség vagy más nyomozó szerv konkrét bűncselekmény ügyében kutakodik.

Vagyis az egész rendszer abszolúte tudatosan lett arra optimalizálva, hogy kifejezetten olyan embereket figyeljenek meg, akik nem követtek el semmi törvénybe ütközőt. Az ilyen akciók ráadásul - hacsak nagyritkán nem kerül porszem a gépezetbe - definíció szerint sosem derülhetnek ki.

Gondolj bele, mennyire ironikus szabad választásokról beszélni egy olyan országban, ahol az állampárt vezetője tetszése szerint megismerheti bármelyik politikai ellenfelének terveit, kampánytémáit, leendő szlogenjeit, ha éppen ehhez támad kedve. Ahol, ha mondjuk feltűnik egy ismeretlen, de veszélyesnek tűnő ellenzéki arc a politikában, Orbán Viktor gyorsan begyűjtetheti az intim fotóit, elolvastathatja a levelezését, és azelőtt kicsinálhatja, hogy bejelentette volna az indulását. Mennyire szabad ott a piac, ahol a Fidesz Zrt ellenében induló versenyzők árajánlatát előbb ismerhetik meg a Zrt oligarchái, mint hogy legépelték volna azokat?

És mennyire szabad az a sajtó, amelyiknek Orbán minden lépését kikukkolhatja? Hogyan ellenőrizhetjük az államhatalmat akkor, ha az pontosan tudja, milyen témában nyomozunk, milyen anyagokat szereztünk meg és kikkel beszéltünk?

Kevés konkrét dolgot lehet egyelőre biztosan tudni a megfigyelési botrányról, de azt speciel igen, hogy itt ráadásul nem egyszerűen lehallgatták az érintetteket.

Ha a kémszoftver előtti idők fogalmait szeretnénk használni, valaki - aki a kémszoftvert árusító izraeli cég szerint kizárólag állami szerv lehet - a telefonlehallgatás mellett bepoloskázta, éjjel-nappal folyamatosan követte és videózta az alanyokat, plusz betört hozzájuk, és ellopta a telefonregiszterüket, a családi fényképalbumukat, bónusznak meg felnyitotta a leveleiket is. Az izraeli kémszoftver ugyanis nem egyszerűen lehallgatóprogram, hanem ellopja az okostelefonunkon tárolt összes képet, videót, üzenetet, levelet, fájlt és egyéb adatot, megmutatja, hol tartózkodunk éppen, és a kameráján, illetve mikrofonján keresztül tetszés szerinti pillanatban élő közvetítést ad rólunk. Olyan, mintha egy egész III/III-as akciócsoport bújna be a telefonunkba.

Nekem rafinált újságíróként persze már megvan a bombabiztos módszerem az Orbán-rezsim izraeli csodaprogramja ellen. A recept: tiszta kéz + mocskos zseb = szabad sajtó. Ha valaki képes értékelhető hangfelvételt készíteni az én zsebpiszokkal teletömött mikrofonomon keresztül, vagy bárki arcát felvenni fél centi vastag zsírrétegen át, annak személyesen adom át az elmúlt évem összes titkos csetelését bőrbe kötve.

A helyzet abszurditását az adja, hogy mindez már jó pár éve abszolúte közismert, csak éppen a kutyát nem érdekelte. Legkésőbb azóta, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2016-ban egy magyar jogvédők által indított perben kimondta, hogy a titkos információszerzést miniszteri engedélyezéshez kötő rendszer sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

Baromi fontos, hogy ez az egész nem kizárólag az eddig érintett újságírók, ügyvédek, civil aktivisták és politikusok ügye.

Ugyanis, foglalkozz bármivel, te is bármikor sorra kerülhetsz.

Annak, hogy Orbán Viktor totális megfigyelőállama eddig esetleg nem szállt rád személy szerint, gyakorlati okai voltak. Hiába volt rá jogi lehetőség, a korábbi eszközökkel igazából baromi macerás volt az orwelli rémálom megvalósítása. Mármint rettentően ember- és időigényes. A poloskákat és kamerákat valakinek el kellett helyeznie, a zárat valakinek fel kellett törnie, a lakásodat valakinek át kellett kutatnia, és a megfigyelőautó sem vezette el önmagát. De az új típusú kémszoftverek egy csapásra nagyságrenddel egyszerűbbé - és ezzel tömegesebbé - tették az egészet.

Ha van okostelefonod, és tudják a számodat, elég elküldeni rá egy üzenetet vagy megcsörgetni Whatsappon, és már meg is spóroltak egy tucatnyi szakembert és rengeteg időt. Az a helyzet, hogy jelenleg kizárólag Orbán Viktor belátásán és józan önmérsékletén múlik, hogy a magyar állam melyik magyar okostelefon-tulajdonosnak lopja el minden adatát, követi folyamatosan a mozgását és hallgatja le minden beszélgetését, amit a telefonja hatósugarában folytat le. Bármiféle következmény nélkül.

Van persze megoldás erre is: lehet szabadban találkozni, felhangosított zene mellett tárgyalni és gőzfürdőben beszélni az informátorokkal. De akkor eleve Orbán Viktor nyert, és visszakerültünk 1955-be, csak éppen sokkal, de sokkal ügyesebbek az ávósok.