Évek minden indulatát és tapasztalatát belesűríteni egy vágásba

július 26., hétfő 18:32

„A kardvívás kiszámíthatatlan. A legtöbb sportágban megjósolható, hogy pontosan ki a három-négy esélyes egy világversenyen. A vívásban viszont rendkívül kiegyenlített a mezőny. Sok múlik a napi formán és a bíráskodáson is. Húsz-harminc vívó gyakorlatilag egyforma eséllyel indul.”

Merész, sőt vakmerő vállalkozás volt belefogni a Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívóról szóló dokumentumfilmbe. Az alkotók kockáztattak, és bejött.

Muhi András Pires rendező koncepciója az volt, hogy miután Szilágyi megnyerte a 2012-es londoni, majd a 2016-os riói olimpiát, éveken át követi a sportoló felkészülését a következő, 2020-as tokiói versenyig. Ugyanis olyan még a világon nem volt, hogy valaki háromszor egymás után elvigye az olimpiai aranyat kardvívásban.

Most már tudjuk, Szilágyinak sikerült az, ami korábban senkinek.

Muhiék kamerája éveken át kíséri a vívót, edzésről edzésre, versenyről versenyre, asszóról asszóra, de ott vannak a baráti borozásoknál, a pszichológusnál, az esküvőjén vagy amikor a sportoló két verseny között 9 év után végre leadja a szakdolgozatát.

„Imádok egymagam küzdeni mindenkiért. Hőssé válni.”

A film arról szól, hogy egyfelől ez egyáltalán nem volt magától értetődő győzelem, az elmúlt évek eredményei egyáltalán nem azt mutatták, hogy ez egy könnyű menet lesz, és hogy ehhez a világraszóló teljesítményhez egy speciális képességekkel és gondolkodással bíró emberre és nagyon alaposan megtervezett életre van szükség. Talán a hétköznapi vagy átlagos, tehát nem élsportoló ember számára ez nem is nevezhető hagyományos életnek.

Áron éjjelein az álmai arról szólnak, hogy veszít, hogy lekési a versenyét. A nappalai pedig arról, hogy a rémálmai ne váljanak valóra.

Szilágyi egy lefojtott, nagyon alacsony hőfokú, szinte szuvidált életet él. Sosem volt barátkozós, saját bevallása szerint szociálisan gyenge. Már gyerekként sem volt igazán gyerek, már akkor versenyző volt. A filmben megszólaló Aldo Montano olasz olimpiai bajnok vívó elmondja, hogy Áron a történelem egyik legjobb vívója, de közben arra panaszkodik, hogy nem lehet hozzá közel kerülni, alkalmatlan a bratyizásra, ugyanakkor elkerül minden konfliktust is.

Olyannyira így van ez, hogy Áron a film egy pontján, a felkészítő pszichológusnál arról beszél, hogy nem akar impulzív lenni, ki akarja magát vonni a sport színpadias részéből, koordinálni akarja az indulatait, és ez kimondatlanul is tudatos taktikának tűnik a részéről. A film alapján Áron számára a vívás azt jelenti, hogy az életében lefojtott minden indulatot, eldugaszolt érzelmet, a monoton edzések alatt felgyülemlett akaratot, tapasztalatot, tudást belesűríti abba a pillanatba, amikor feláll a pástra, felveszi a sisakot, tiszteleg, majd mint a kirobbanó puskagolyó, támad. Az Egy mindenkiért azt mutatja be, ahogy hosszú évek összpontosulnak egy szinte láthatatlanul gyors csuklómozdulatba, egy suhintásnyi vágásba, egy tűpontos szúrásba.

Előzetes:

(A filmet az atv ma, tehát hétfőn 21.45-kor ismétli. Online nem tudom, mikor lesz elérhető, de érdemes követni Szilágyi Áron oldalát, mert szokott posztolni a filmről.)