Blikk: Árpa Attila ellen kokainkereskedelem miatt emeltek vádat

július 27., kedd 12:03

A Fővárosi Főügyészség 5 férfival szemben szabadságvesztés büntetését indítványozza kábítószer-kereskedelem miatt, közülük három esetben próbaidőre felfüggesztve. A Blikk információi szerint utóbbiak egyike Árpa Attila.

A vádirat szerint egy 33 éves férfi 2017-től kokainnal és extasyval kereskedett Budapesten. Rendszeres kokainvásárlója volt egy 49 éves férfi - a Blikk úgy tudja, ez Árpa Attila -, aki 2018-tól saját magának és a baráti-ismerősi összejöveteleire meghívottaknak vásárolt a kábítószerből, hogy megkínálja őket, tehát ezzel azt forgalomba hozta.

Árpa Attila Fotó: Youtube

Az ügyészség szerint a 49 éves férfi 2019 márciusában 35 és 37 éves ismerőseit bízta meg, hogy vegyenek kábítószert egy ilyen összejövetelre. A két férfi a kokaint be is szerezte, majd indultak volna a megbízójukhoz, ám a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni nyomozói elfogták őket, aztán rajtaütöttek az összejövetelen is. A vádirat szerint egy 36 éves szír állampolgár is kereskedett kokainnal, aki szintén adott el a 49 éves férfinak drogot, amelyet egyes esetekben a később elfogott 35 éves férfi szállított.

A Fővárosi Főügyészség az öt férfi ellen vádat emelt, a 33 évessel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, a szír férfival szemben alapeseti kábítószer-kereskedelem, a további 3 terhelttel szemben forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a 33 éves férfit fegyházbüntetésre, társait börtönbüntetésre ítélje, azzal, hogy a forgalomba hozatallal vádolt három magyar férfi esetében a büntetés végrehajtását próbaidőre függessze fel. Az ügyészség a jelentős mennyiségű kereskedéssel vádolt magyar és a kereskedéssel vádolt szír állampolgár esetében további büntetéseket, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást is indítványoz. A gyanúsítottak közül a 33 éves férfi bűnügyi felügyelet alatt áll, a többi vádlott szabadlábon védekezik.

A Blikk kereste Árpa Attilát, aki azt mondta, hogy értetlenül áll a döntés előtt, a házkutatáskor sem nála, sem a vendégeinél nem találtak kábítószert, és azt állítja, hogy sem őt, sem az ügyvédjét nem értesítették a vádemelésről.Utána a celeb a Borsnak is nyilatkozott:

„Nincs ellenem semmiféle tárgyi bizonyíték, életemben nem kereskedtem kábítószerrel, azt pedig, hogy fogyasztottam, sosem tagadtam. Az ártatlanságom a bíróságon be is fogjuk bizonyítani. Nem én vagyok a magyar Pablo Escobar.”