Az evangéliumi keresztyének hajlandók a legkevésbé beoltatni magukat a vallásos amerikaiak közül

járvány
2021 július 29., 07:52

A legnagyobb tábort számláló egyházak hívői közül a fehér, evangéliumi (a szakirodalomban: evangelikál) keresztyének azok, akik a leginkább ellenállnak a koronavírus elleni oltásnak az Egyesült Államokban, 24 százalékuk nem kér a vakcinából - derült ki a Public Religion Research Institute és az Interfaith Youth Core nevű szervezetek kutatásából. Némi javulás azért látszik, márciusban ez az arány még 26 százalék volt a körükben. Ugyanakkor márciushoz képest 11 százalékkal többen, 56 százalékuk mondta azt, hogy már be vannak oltva, vagy minél előbb beoltatják magukat.

Az oltást ellenző vallásos amerikaiak közt második helyen az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza hívei, vagyis a mormonok állnak, 19 százalékkal. Ezzel szemben a zsidó vallásúak 85 százaléka kapta már meg, vagy tervezi, hogy kéri a védőoltást.

Evangéliumi hívő Sean Feucht evangéliumi zenész koncertjén.
photo_camera Evangéliumi hívő Sean Feucht evangéliumi zenész koncertjén. Fotó: SAMUEL CORUM/Getty Images via AFP

Az egészségügyi hatóságok szerint azért is lenne égetően fontos meggyőzni őket arról, hogy oltassák be magukat, mert az evangéliumi keresztyének az amerikai népesség negyedét teszik ki, és a delta variáns terjedésével jelenleg 97 százalékban olyanok kerülnek kórházba koronavírussal, akik nem vették fel a vakcinát. Az ország teljes lakosságának 71 százaléka van beoltva, vagy tervezi azt, 57,5 százalék van teljesen beoltva, míg 13 százalék erősen ellenzi a vakcinát. Vannak olyan evangéliumi vallási vezetők, akik már próbálták rábeszélni a vakcinára a híveiket, de nem arattak osztatlan sikert.

A fehér, evangéliumi hívők közt egyébként is jelen van az általános oltásellenesség: a Pew Research Center 2017-es felmérése szerint akkor 22 százalékuk ellenezte a kötelező kanyaró-, mumpsz- és rubeola-oltást, melyek nélkül a gyerekek nem mehetnek iskolába. (Wall Street Journal)