Cseh László hetedik lett élete utolsó olimpiai versenyén

  • Hetedik lett Cseh László 200 méter vegyesen. Ez volt az utolsó úszása olimpián.
  • Milák Kristóf olimpiai csúccsal jutott be a 100 pillangó döntőjébe.
  • Itthoni idő szerint 11:20-kor játszik a magyar női vízilabda csapat a japánok ellen.
2021 július 30., 10:57

Kiesett a világelső Novak Djokovics a férfi egyes tenisztorna elődöntőjében

Kikapott a címvédő, szerb Novak Djokovics a német Alexander Zverevtől a férfi egyes tenisztorna elődöntőjében.

photo_camera Fotó: TIZIANA FABI/AFP

Djokovics az első szettet még 6:1-re hozta. A második játszmában is vezetett egy darabig Djokovics, de 2:2-es állásnál, Zverev ledolgozta a hátrányát, és 6:3-mal zára a szettet. A döntő szettre szívta fel igazán magát a német játékos, egy darabig 4:0-ra vezetett, aztán 6:1-re megnyerte a harmadik játszmát is Djokovics ellen.

2021 július 30., 10:45

Bíró Attila a női vízilabda meccsről: Szódával elment

Bíró Attila a női vízilabda válogatott kapitánya is értékelte a meccset az M4 riporterének:

„Röviden annyi, hogy szódával elment. Szódával meg lehetett inni, fogyasztható volt. De jelentem a magyar nézőknek, hogy a magyar vízilabda válogatott tud izgalmat okozni, az, hogy én, hogy élem ezt meg, az mindegy. Többször kellemetlen helyzetbe kerültünk, de szerintem az a lényeg, hogy győztünk, az mindegy, hogy 13-17-tel vagy 7-8-cal. A győzelem megvan, a többi már nem is érdekel.”

photo_camera Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Bíró Attila szerint egy jó vízilabda csapatnak folyamatosan jól kell teljesítenie, a jövőbeni kínai meccsre pedig azt mondta:

„Az amerikai győzelemnek csak akkor van értéke, ha Kínát egy minimális góllal meg tudjuk verni.”

2021 július 30., 10:37

Gurisatti Gréta: Kívülről nehézkés volt, de belülről végig tudtuk, hogy meglesz

Gurisatti Gréta 4 gólt lőtt a Japán-Magyaország női vízilabda meccsen, az M4-nek a meccs után azt nyilatkozta:

Jobb lett volna, ha ezt a mérkőzést az első két negyedben lezárjuk. De a japánokat nem szabad lebecsülni, mert nem egyszerű ezt a sokmozgásos vízilabdát lereagálni, nagyon rendezetlenül játszanak. (...) Kívülről nehézkes volt, de belülről végig tudtuk, hogy meglesz. Ennél viszont jobb játék kell nyújtani Kínánál, mert ők is egy kellemetlen ellenfél.

2021 július 30., 10:29

Nyert a női vízilabda válogatott a japánok ellen

Szoros meccsel, de nyert a női vízilabda válogatott 17-13-ra a japánok ellen.

A negyedik negyedben Vályi Vanda lőtte az első gólt ezzel 13-10-re feltornázva az eredményt. Keszthelyi Dorottya góljával a szakkommentátor szerint „elkezdett helyre állni a világ rendje,” 14-10-re vezettünk. Parkes góljával 15-10 lett az állás több mint 5 perccel a meccs vége előtt.

Pont a támadó idő lejárását jelző kürtszó alatt lőttek a japánok gólt a 4. percben, majd nem sokkal később újra bevarázsolták a labdát a magyar kapuba 15-12-re módosítva az állást. Gurisatti Gréta ezután bal kézzel levette a passzt, jobbal pedig belőtte, ismét 4 gólos előnyünk lett. A japánok megint kürtszó alatt lőttek gólt, alig pár másodperccel a támadási idő lejárta előtt. Az utolsó két percben újabb gólt lőtt a japán válogatott 16-13-ra feltornázva az eredményt. Szilágyi Dorottya nagy előnnyel előre úszva lőtte be a csapat 17. gólját ezzel pedig legyőzte Magyarország Japánt.

2021 július 30., 10:09

„Lányok, ezt a meccset meg kell nyerni!”

A harmadik negyedben végre átvettük a vezetést. Rebecca Parkes lőtte az első gólt, így lett 8-7. Szilágyi Dorottya kapufája után gólt lőttek a japánok, és 8-8 lett az állás.

Videó segítségével tudták csak eldönteni, hogy a japánok gólt szereztek-e, az derült ki, hogy a gólvonalról beszédült a labda, ezért 9-8-ra ismét Japán vezetett kicsit több mint 3 perccel a harmadik negyed vége előtt. Parkes nem sokkal később egyenlített.

Közben a medence mellől az hallatszott be, hogy: „Lányok, ezt a meccset meg kell nyerni!”Rögtön ezután újabb gólt kaptunk, amit Parkes egyenlítette ki, akit nagyon bosszantott, hogy folyamatosan a japánok vezetnek. Keszthelyi góljával átvettük a vezetést 11-10-re, Gurisatti Gréta pedig tovább növelte az előnyt egy újabb góllal. A szakkommentátor szerint ezen a ponton kezdett el úgy játszani a magyar válogatott, ahogy addig is kellett volna.

2021 július 30., 09:50

A második negyedben sem játszott túl jól a magyar válogatott

A második negyedben ismét mi szereztük meg a labdát a sípszó után. Szilágyi Dorottya góljával egyenlítettünk ki 4-4-re 3 perccel a második negyed kezdete után. Azonban nem tartott sokáig az öröm, mert nem sokkal később a japánok ismét átvették a vezetést. Szilágyi Dorottya azonban újabb góljával 5-5-re egyenlített, utána pedig zsinórban a harmadik góljával 6-5-re változtatta meg az eredményt.

photo_camera Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

A bíró úgy látta, hogy Garda Krisztina kiúszás közben blokkolta a támadást, ezért ötméterest kaptunk, amit be is lőttek a japánok, utána pedig újabb góllal megint megszerezték a vezetést 7-6-ra. A magyar válogatott aztán viszonylag gyorsan egyenlített megint, így az első félidő 7-7-tel zárult. A magyar csapat a vártnál rosszabbul játszott az első félidőben, egyszer sem sikerült magabiztosan vezetnünk.

2021 július 30., 09:35

A japánok vezetnek az első negyedben a női vízilabda meccsen

Lassú, álmoskás játékkal vezet a japán válogatott a női vízilabda válogatottunk ellen az első negyedbe. Az első negyedben a sípszó után rögtön megszereztük a labdát, így mi kezdhettük az első támadást. Keszthelyi Zita szerezte az első gólt az első 2 perc után, a kapus karja alatt pattintotta be, azonban a japánok egy perccel később kiegyenlítettek.

A három és feledik percben Rebecca Parkes lőtt gólt a japánoknak, de a japánok aztán emberelőnyből kiegyenlítettek. A japánok egy nagyon messziről indított lövéssel aztán 3-2-re átvették a vezetést, rögtön utána pedig újabb gólt is lőttek.

Gurisatti Gréta hozta fel 4-3-ra az állást, aki élete első olimpiai gólját lőtte ezzel.

2021 július 30., 09:15

Kezdődik a női vízilabda meccs Japán ellen

Hamarosan kezdődik a női vízilabda meccs a japánok ellen. A tét nem túl nagy, miután szerdán bravúros győzelmet arattunk az amerikaiak fellett, akik annyira felhúzták magukat, hogy azóta 18-5-re verték meg az oroszokat, akikkel egyébként mi korábban döntetlen játszottunk.

A japán csapat nem túl erős, ha őket és Kínát is legyőzzük, akkor a női válogatott csoportelsőként fog bejutni a negyeddöntőbe.

2021 július 30., 08:58

Nagyot sikoltott a dél-afrikai úszónő, amikor megtudta, hogy világcsúcsot állított

A dél-afrikai versenyző, Tatjana Schoenmaker már sírva vette le az úszósapkáját, miután megnyerte a női 200 méteres mellúszást, de amikor meglátta, hogy világrekordot is döntött, felsikoltott. A világcsúcs most 2:18.95.


2021 július 30., 08:25

Leszakadt térdporccal is vívni fog Márton Anna

Korábban beszámoltunk arról, hogy Márton Anna térde hétfőn megsérült, de még így is negyedik lett női kardvívásban. Márton Annának egy korábbi, decemberi sérülése újult ki az olimpián, erre jött még az, hogy a térdéből egy porc is levált. Ennek ellenére úgy döntött, hogy szombaton a kardcsapatversenyt sem hagyja ki.

„Már alig-alig érzek fájdalmat, a legjobb pedig az, hogy szinte teljes a mozgástartományom, és működnek az izmaim. A holnapi csapatverseny kulcskérdése a szempontomból az lesz, hogy jól rögzítsék a térdemet. Kaptam egy rögzítőt, így egy beton lesz a térdem körül, de ez nem számít. A lányokkal ugyan kicsit már izgulunk, ám elég volt a várakozásból, alig várjuk, hogy pástra léphessünk Dél-Korea ellen a negyeddöntőben” - nyilatkozta a vívó a Nemzeti Sportnak.

photo_camera Fotó: MOHD RASFAN/AFP
2021 július 30., 07:32

Hatalmasat bukott egy amerikai BMX-es

Akkorát esett az amerikai címvédő Connor Fields a BMX-esek pénteki elődöntőjének harmadik futamában, hogy mentővel kellett kórházba szállítani.

Fields biciklijének kereke egy ugrató után akadt bele az előtte menő hátsó kerekébe, ami után hatalmasat esett és a híresztelések szerint az eszméletét is elvesztette. Fields sokáig feküdt a földön, és amikor hordágyra tették, láthatóan a csípőjét fájlalta.

2021 július 30., 06:51

Cseh László: nyugodtan hagyhatom abba az úszást

Cseh László magyar idő szerint péntek hajnalban úszta le az utolsó olimpiai számát, a 200 méter vegyest, ahol csak a 7. helyet tudta megszerezni.

„Megpróbáltam beleadni mindent. Éreztem, hogy jól ment a pillangó és a hát, csak tudtam, hogy a mellem nem annyira jó. A kezdés rendben volt, mellen próbáltam kicsit máshogy úszni – tudtam, a tegnapival nem megyek sokra –, hát, ez sem jött be. Ha még lenne egy-két évem, biztos javulna. Sajnálom, hogy az idő nem lett jobb, de minden úszás és döntő más, úgyhogy örülök a hetedik helynek, ezzel is javítottam egyet, haladás!” - nyilatkozta Cseh László a Nemzeti Sportnak.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

A Nemzeti Sport riportere azt is megkérdezte az úszótól, hogy mit visz haza a tokiói olimpiáról.

„Azt, hogy nyugodtan hagyhatom abba az úszást, ez nagyon fontos. Mielőtt elkezdődött a versenyem, arra jöttem rá, hálás lehetek, hogy itt lehetek, mert így le tudtam zárni magamban az egészet. Ha ezt otthon, a tévében nézem, biztos, hogy magamban mérgelődtem volna, hogy »ennyit én is tudok, miért nem vagyok ott?!« Örök életemre ez járt volna a fejemben, így azonban le tudtam zárni. Már mielőtt elkezdődött az olimpia, ez nagyon fontos lépcső volt” - válaszolta.

Cseh Laci mindenkinek olyan szép lezárást és annyi olimpiát kívánt, mint, ami neki volt.

2021 július 30., 06:21

13. lett Érdi Mária vitorlázásban

A vitorlázók női Laser Radial versenyszámának első futamában Érdi Mária még a 15. helyet szerezte meg, a második futamban azonban már csak a 25. helyre futotta, így az összesített eredménye a 13. hely lett. A versenyszámban van még egy futam, de abba csak a legjobb tíz jut be.

photo_camera Fotó: PETER PARKS/AFP
2021 július 30., 05:39

Major Veronikának nem jött össze 25 méteres pisztoly döntő

Major Veronika csütörtökön a 42. helyen végzett a női 25 méteres pisztolyosok selejtezőjében. Pénteken ezen a pozíción tudott valamit javítani a 30 lövéses rapid szakaszban megszerezte a 35. helyet, de ez kevés volt ahhoz, hogy bejusson a döntőbe.

photo_camera Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA
2021 július 30., 05:02

Két futónk is elbúcsúzott az olimpiától

Magyar idő szerint péntek hajnalban tartották az atlétikai előfutamokat, ahol két magyar érdekeltség is volt. Bartha-Kéri Bianka női 800 méter futáson versenyzett és 2:02-82-es idővel hetedik lett. Koronkai Máté pedig 400 méter gáton futott, ahol végül hatodik lett 49.80-as idővel. Mindketten kiestek az előfutamban.

photo_camera Balra Bartha-Kéri Bianka. Fotó: GIUSEPPE CACACE/AFP
photo_camera Balra Koronkai Máté. Fotó: INA FASSBENDER/AFP