Saját csapattársai is kiközösítették a szexuális zaklatással vádolt amerikai párbajtőrözőt

olimpia
2021 július 31., 10:06

Tíz nappal azután, hogy Alen Hadzic kiharcolta az olimpiai szereplést, hat amerikai vívónő, köztük két olimpikon levélben követelte az amerikai olimpiai bizottságtól, hogy ne engedjék versenyezni, mert Hadzic ellen legalább három szexuális zaklatás gyanúja miatt folyt vizsgálat.

Hadzicot az olimpia előtt el is tiltotta a sporton belüli zaklatásokat megelőzni hivatott US Center for SafeSport, de Hadzic megtámadta a döntést, így végül kiutazhatott.

Az se tartotta vissza, hogy végül úgy szervezték a programját, hogy a társaitól külön utazzon, és máshol is lakjon, mint az amerikai vívócsapat többi tagja. Edzeni is csak úgy edzhetett, ha a vivőnők nem voltak a teremben.

Forrás: Eurosport

Amit akart, azt persze így is elérte: péntek reggel felvonulhatott a pástra az amerikai csapat tagjaként. Három társa látványosan elkülönült tőle, és mind a hárman rózsaszín szájmaszkot vettek fel, egyértelműen jelezve, hogy szolidaritást vállalnak a szexuális zaklatások áldozataival, és elhatárolódnak csapattársuktól.

"A megvetés tapintható volt" - mondta erről a Buzzfeednek egy neve elhallgatását kérő forrás. Egy másik, az olimpián nem szereplő vívő pedig azt mesélte, hogy a párbajtőrcsapat többi tagja egyértelművé akarta tenni, hogy nem támogatják a jelenlétét a csapatban. "Meg akarták különböztetni magukat tőle, és kifejezni, hogy nem tűrik a szexuális zaklatást".

Hadzis amúgy tagadja a vádakat, a USA Todaynek azt mondta, hogy azok "igaztalanságok".

Aki aztán legalább pástra nem léphetett. Az amerikai párbajtőrcsapatnak a nyolc közé kerülésért is meccselnie kellett. Kikaptak, Hadzicot meg legalább nem cserélték be, így ha ki is utazhatott, legalább vívni nem vívhatott az olimpián. (Via Buzzfeed 1, 2)