Volt rendőrökből, katonákból és börtönőrökből toboroz magánhadsereget egy magyar vállalkozó

hadsereg
2021 augusztus 02., 18:29

Különleges katonai feladatokra alakul itthon egy magánvállalkozás, aminek az alapítója egy akár 600 fős kontingens kihelyezésére képes csapatot akar létrehozni. Bagjos Richárd a Növekedés.hu-nak azt mondta, a céget az Emirátusokban jegyzik be, a beruházójuk egy dubai cégcsoport tulajdonosa lesz. A felszereléseik nagy részét pedig a Kaukázus és a Kaszpi-tenger menti országokból szerzik be.

Elmondása szerint már toborozza a volt rendőröket, katonákat, büntetés végrehajtásban dolgozó embereket, de keresnek robbantási szakértőt, IT-szakembereket, szanitéceket, sőt radarkezelőket és tolmácsokat is. Kizárólag személyes ismeretség vagy ajánlás útján kerülnek hozzájuk a jelentkezők. A vállalkozó szerint a fizetés jóval több a hazainál, de úgy számol, hogy 3000 embernél több fegyverest nem tud összeszedni itthonról, ezért nemzetközi állománnyal terveznek. Bagjos azt mondta, a létszámot akár húszezerre tudná bővíteni, elsősorban cseh és lengyel partnerektől, valamint Dél-Amerikából és Dél-Ázsiából is kapna utánpótlást.

Állítása szerint már tettek ajánlatot a kabuli kormánynak támogató feladatok megoldására, a főváros védelmében segítenének. Irakból is kaptak felkérést kormányközeli projektekben való közreműködésre, de tárgyalnak a szír-iraki határ védelméről és egy afrikai repülőtér és kikötő őrzéséről is.