Mi lesz az első magyar felhőkarcolóból: hivalkodó pöcs, szúnyogcsapda vagy kukoricacső?

Nincs unalmasabb, mint az „ez ezt mondta - az azt mondta”-újságírás. Kivéve, ha a Mol épülő székházáról, Magyarország első felhőkarcolójáról van szó.

Az ellenzői szerint egy kanos nagyvállalat hivalkodóan égnek meredő, 28 emeletes óriáspénisze fog puszítító árnyékot vetni erre a csodálatos metropoliszra, ami csak és kizárólag azért volt eddig csodálatos, mert földszintes.

A támogatói szerint ez a toronyház fogja végre rendes XXI. századi metropolisszá tenni Budapestet, abban a korban, amikor már Ököritófülpösön is lenne turistacsalogatóan ikonikus felhőkarcoló, ha Ököritófülpöst időben egy Normális Országhoz csatolták volna.

A Mol-toronynál azért sincs jobb vitatéma, mert tisztára összezavarta a Nagy Honvédő Véleményháború szokásos frontvonalait. Amíg nem volt felhőkarcoló Budapesten, csak tét nélkül lehetett sóhajtozni/morogni, a nyugatos liberális közönség jellemzően toronypárti volt, a jobbos-konzervatív meg inkább status quo-támogató. Aztán ahogy kiderült, hogy a Progresszió Első Tornyát az Orbán klán gazdasági érdekeltségébe tartozó Market építheti fel a NER egyik topmenedzsere által vezetett Mol-nak, egyből megsavanyodott a kozmopolita szőlő. Egy rakás toronykövetelő most már inkább lakna földbe vájt üregekben, hiszen Budapest múltjához mi más illene jobban. Egy csomó fotelszittya meg arra döbbent rá, hogy Dr Szkíta Lajos nyugalmazott agronómus magánkutatásai szerint már Koppány is egy 312 méter magas, turulguánóból emelt vályogtoronyban lakott.

Ennek megfelelően a bokrétaünnepre igyekezve a szokásosnál is felajzottabb állapotban közelítettem meg az objektumot a Lágymányosi öböl partján. Lassan bandukoltam direkt, így perceken át élvezhettem azt a fura jelenséget, hogy a Mol-torony a város egész meglepő, távoli sarkaiból is marha nagynak néz ki, közelről viszont a legkevésbé sem, sőt.

Nemhogy nem nyomja agyon a környék látványát - na nem mintha lenne rajta bármi agyonnyomható - de a körülötte csapkodó indulatokhoz képest kifejezetten szerénynek hat. Közelről nem olyan hatása van, mint egy felhőkarcolónak, hanem olyan, mint egy nagy irodaépületnek.

Még mielőtt bárki is elragadtatná magát, ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy az most még szinte egyáltalán nem derül ki, hogy fog igazából kinézni az első magyar felhőkarcoló. Most még csak a bokrétaünnepet tartották, ami annyit jelent, hogy az épület betonváza elérte a legnagyobb magasságát. (A szavak persze itt is elvesztették a valós jelentésüket: a bokréta itt konkrétan egy nagyjából köbméteres fekete kockából kimeredő komplett kis fa volt. Próbálta volna bárki is a kalapjára tűzni!)

De ez még csak egy félig kész ház, amibe csak 2022 őszén, több mint egy év múlva lehet majd beköltözni. Egyelőre maximum a tömegeket lehet érzékelni, az épületkomplexumról nagyrészt hiányzik a külső-belső borítás és a belső tagolás.

Bátor kijelentés, tudom, de azt kell mondanom, hogy péniszre sem hasonlít,

a szokásosan kérkedő-nagyotmondó péniszábrázolásokra biztosan nem, maximum a realistákra, merthogy igazi felhőkarcolóhoz képest nem is olyan magas, vagyis hosszú. Ha már hasonlítgatjuk, a jelenlegi állapotában inkább olyan, mint egy elektromos szúnyogcsapda, annak mondjuk szép méretes.

Azért is örülök, hogy a torony nem pöcsszerű, mert korábban mindig azon fantáziáltam, hogy Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatónak biztos a makkjában, 120 méter magasan lesz a városra lenéző extrém irodája, ahonnan olyanokat fog rikoltozni, a karjaival szélesen kaszálva, hogy „ez mind az enyém lesz, HAHAHA”.

Amihez képest az első információ, amit a helyszínre érkezve szereztem, az volt, hogy Hernádi hozzám hasonlóan tériszonyos, ezért a kérésére lent, a hatodik emeleten lesz az irodája, ami az elektromos szúnyogcsapda töve felé található, azon a tájon, ahol kiskoromban kullancs ment az elektromos szúnyogcsapdámba, amit anyukám a nagyszüleim kertjében, varrótűvel operált ki, amitől én úgy visítottam, mint az egyszeri beruházó, aki most tudta meg, mennyit kér egy napra az analfabéta hidegburkoló.

El is voltam veszve rendesen a hasonlatok erdejében, így kifejezetten örültem, amikor Ratatics Péter, a MOL első embere a bokrétaünnepi beszéde elején bátran feltette a szónoki kérdést, miszerint mit is szimbolizál az új székház. Pajzán célozgatást vártam, de Ratatics buligyilkosként azt mondta, hogy a múltat, a jelent és a jövőt szimbolizálja. Majdnem elegáns menekülés, kár, hogy nincs semmi értelme. Akkor már inkább szimbolizál egy kukoricacsövet, utalva arra, mit Ratatics is megemlített, miszerint a Föld szénhidrogén-készletei záros időn belül el fognak fogyni és addigra a Mol-nak is át kell állnia. Például, ahogy a székháza is mutatja, a kukoricából előállítható bioetanolra.

A kis magyar felhőkarcoló valójában két, egészen eltérő tömeg párosa: egy lapos, nagy, lepényszerű épületből nő ki a kukoricacső. A lepényben lesz a nagy konferenciaterem és a kantin, a toronyban az irodák.

Az régóta izgatott, hogy mi lesz a torony legtetejéből kiemelkedő két dobozban. Korábban arra tippeltem, hogy a főnöki irodák. Az életemet kockáztatva felimbolyogtam egy külső liften, hogy kiderüljön, valójában fűtő-hűtő gépészeti berendezések.

De a toronycsúcs ezzel együtt is ígéretes, itt lesz ugyanis Budapest messze legkirályabb kilátója, amit a jelen állás szerint a nagyközönség is szabadon használhat majd egy, a külső falon futó üveg panorámalift segítségével.

A toronyba való felliftezés két okból is majdnem örök élményt jelentett: sosem féltem ennyire életemben, és sosem kerültem ilyen fizikai közelségbe igazi divatikonnal. Scheer Sándor Market-alapító fekete öltönyéhez ugyanis nyitott gallérú fehér inget és mezítlábra húzott barna krokodilbőr topogót választott.

Az persze papírforma volt, hogy Budapest első majdnem-felhőkarcolójából jó lesz a kilátás, de erre a látványra azért nehéz felkészülni. Az élményt nem önmagában a magasság adja, hanem az, hogy teljesen új nézőpontból láthatunk rá a város emiatt sosem látottnak tűnő részeire. Az én kedvencem a dunai kilátás dél felé,

az előtérben a Lágymányosi öböllel és az új szögből kifejezetten drámai hatást keltő budai hegyek.

De a fél horizontot betöltő Pest se kutya.

A közeli látványelemek közül ötcsillagos a vasútimakett-hatású lágymányosi híd és az istentelenül nagy és annál is sokkal feleslegesebb épülő atlétikai vb-stadion a folyó szemközti partján.

Ha a magasépületektől idegenkedő budapestiek is meg fogják szeretni ezt a házat, akkor az emiatt a kilátó miatt fog megtörténni. Itt a toronycsúcsban található pillanatnyilag Magyarország legjobb panorámával rendelkező mobil vécéje

és itt lesz - elhelyezkedését tekintve mindenképpen - Budapest legkülönlegesebb fine dining étterme is. Ez nyilván nem boldogítja az irodaház leendő lakóit, az viszont annál inkább, hogy az Öbölre nyíló kilátás már a relatíve lapos lepényépületből is lenyűgöző, és nekik itt lesz az étkezdéjük meg a szupernek ígérkező óriásteraszuk.

A toronyszerű munkahelyeken alapprobléma, hogy az ott dolgozók alig találkoznak egymással, mert mindenki lifttel jár, és egyből bemegy a vackára. Itt ezt olyan módszerrel próbálják lazítani, hogy a mukatársakat részlegenként háromemeletes blokkokba rendezik. A blokkokon belül látványos csigalépcsőkön is lehet majd közeledni és senkinek sem lesz állandó íróasztala. Ez nagyon modernül hangzik, az általam megkérdezett MOL-alkalmazottak ennek megfelelően úgy beszéltek az új rendszerről, mint a vérmesebb angol géprombolók a legújabb típusú szövőgépekről.

A Mol-toronynak most már ismerjük a tömegét. Azt, hogy igazából mit ad hozzá a város látványához - vagy éppen mit vesz el belőle - azt csak a következő hónapokban fogjuk megtudni, ahogy azt is, hogy tényleg annyira kellemes és progresszív munkahely lesz-e belőle, ahogy hirdetik. De az biztos, hogy lenézni isteni belőle.