Aranyérmes a női kajaknégyes

olimpia 2021
2021 augusztus 07., 03:28

Fantasztikus versenyzéssel olimpiai bajnok a magyar négyes ötszáz méteren. Mögöttük a fehéroroszok és a lengyelek végeztek.

A riói és londoni címvédő magyar négyes első helyen jutott a döntőbe. A riói egységből Csipes Tamara és Kozák Danuta maradt, melléjük került Bodonyi Dóra és Kárász Anna.

A versenyen a fehéroroszok rajtoltak a legjobban, de a magyar egység gyorsan felért rájuk, és az utolsó kétszáz méteren robbantottak. A lengyelek próbálkoztak jönni, de nem volt ellenszerük Kozák Danutáék tempójára.

photo_camera Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Ezzel a győzelemmel Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok, Gerevich Aladár óta a legsikeresebb magyar olimpikon lett.

„Én nehezen bírom sírás nélkül. Hihetetlen sok minden pörgött le bennem, már akkor, amikor beértünk a célba. És nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki ebben segített, és a lányoknak is” - nyilatkozta Kárász Anna a női aranyérmes kajaknégyes tagja az M4-nek, miközben sírva megölelte csapattársait.

„Én az a fajta vagyok, aki kevesebbet gondol magáról, mint amennyit tud, és ezért nekem nagyon nehéz napom volt” - vallotta be Bodonyi Dóra.

Csipes Tamara arról beszélt, hogy titkon picit mindannyian aggódtak, mert nagyon sokan benn maradtak a középfutamban, pedig azt hitték, hogy az egy laza futam lesz, de mindenki ezerrel nyomta. Azt is tudták magukról, hogy nem nagy rajterek, ezért a döntőben érezni lehetett azon a rajton, hogy most nagyon meg akarták mutatni.

„Amikor 100-nál megláttam, hogy nincsenek előttünk 50 méteren, mondom te jó isten, már ott legördült 50 kiló” - mondta Csipes Tamara.

Kozák Danuta lett a legeredményesebb magyar női sportoló az ötkarikás játékok történetében, amivel megelőzte Egerszegi Krisztinát. Az M4 riportere megkérdezte, hogy gondolta-e volna, hogy sikerül az úszólegendát megelőznie. Kozák bevallotta, hogy nem, és hatalmas élménynek nevezte.