Rafinált trükkel, 200 millió forint értékű eurót csalt ki áldozataitól egy magát üzletasszonynak kiadó külföldi nő

bűnügy
2021 augusztus 08., 06:28
Az a bizonyos táska, trükkös zsebbel
photo_camera Az a bizonyos táska, trükkös zsebbel Fotó: police.hu

2019 decembere és 2020 decembere között három alkalommal, összesen 200 millió forintot csalt ki áldozataitól egy magát olasz üzletasszonyként bemutató elkövető Budapesten. A rendőrség híradása szerint a nő gondos szervezéssel, valós cégek nevében, jól felépített kerettörténettel ejtette tévedésbe áldozatait.

A lebukás akkor következett be, amikor 2020 őszén egy eladásra hirdetett budapesti családi ház megvételére jelentkezett angol és olasz telefonszámokról a magát olasz üzletember képviselőjének kiadó nő. Az adásvételében játszott közvetítői szerepéért 200 ezer eurót kért.

2020. december 3-ára egy budapesti ügyvédnél beszélt meg találkozót a hirdetővel, akinek ott be kellett mutatnia, hogy nála van a körülbelül hetvenmillió forint értékű valuta.

A pénzt borítékba tették, amit a nő mintegy véletlenül a táskájába rakott, de szinte azonnal vissza is adta, mondván: fizetni csak az üzlet létrejötte után kell. Nem sokkal később sietősen távozott, ami az ügyvédnek és az ingatlantulajdonosnak gyanús lett. Kibontották a borítékot, de a visszaadott tasakban euró helyett jóval kevesebbet érő üzbég bankjegyek voltak. A lakáshirdető a nő után rohant, és visszatartotta a rendőrök érkezéséig. A 200 ezer euró az asszony táskájának rejtett rekeszéből került elő.

Mint a BRFK nyomozásából kiderült, az asszony nem először követett el ilyen bűncselekményt Magyarországon. Egy évvel korábban egy-egy ipari telephely látszólagos megvásárlása kapcsán kért 200-200 ezer euró közvetítési díjat. Akkor a kicserélt borítékokban papírfecniket találtak a becsapott üzletemberek.

A nő precízen felépített történetekkel dolgozott. A bizalom elnyerése érdekében az ingatlanhirdetőkkel Rómában is tárgyalt, mielőtt kicsalta volna pénzüket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya három rendbeli üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a 43 éves V. Florica román állampolgárt, aki tagadta a bűncselekmények elkövetését. A nő letartóztatását a bíróság elrendelte. (police.hu)