Istenkáromlásért ítélnének halálra egy nyolcéves gyereket Pakisztánban

augusztus 9., hétfő 11:27

Egy nyolcéves hindu kisfiút tartanak őrizetben egy kelet-pakisztáni rendőrségen, miután a gyereket istenkáromlással vádolják: a vád szerint szándékosan vizelte le a szőnyeget egy muszlim vallási iskola (madrassza) könyvtárában. Pakisztánban az istenkáromlásért halálbüntetés is járhat.

A gyerek családja bujkál, a helyi hindu közösség pedig elhagyta otthonait, miután a múlt héten óvadék fejében szabadon engedték a fiút, és feldühödött muszlimok támadtak meg egy hindu templomot.

Rendőr egy hindu templom előtt a pakisztáni Chakwalban, 2018 októberében Fotó: EMERIC FOHLEN/NurPhoto via AFP

A Guardian úgy tudja egy családtagtól, hogy a fiúnak fogalma sincs arról, mi az az istenkáromlás, továbbra sem tudja, mivel vádolták meg és miért volt egy hétig börtönben. A család szerint az egész közösség fél, ezért is menekültek el.

Az, hogy gyereket vádolnak istenkáromlással, a Guardian szerint sokkolta a jogi szakértőket, szerintük példa nélküli az eset, ilyen fiatalon még senkit nem vádoltak hasonlóval Pakisztánban. Az országban egyébként az istenkáromlásra vonatozó törvényeket aránytalanul alkalmazzák a kisebbségek ellen (Pakisztánban a lakosság több mint 95 százaléka muszlim).

Nigériában idén januárban egy 13 éves fiú szabadulhatott egy évvel azután, hogy egy iszlám vallási bíróság elítélte, amiért egy barátjával vita közben szájára vette Istent. Végül egy világi fellebbviteli bíróságsemmisítette meg az ítéletet, mondván, hogy kiskorú gyerekről van szó.