Kié a Balaton?

augusztus 16., hétfő 4:02

Néhány évvel ezelőtt a kezembe került pár családi fotó a nagyszüleimről és néhány rokonunkról, köztük a két dédanyámról. A képek a 80-as évek elején készülhettek Balatonfüreden, többségük a Kistói utcában, akkorra épült meg a társasüdülő, ahol a nagyszüleim is vettek egy lakást. Eleinte nem értettem, mi a furcsa a fotókon. A Kistói utcai üdülőház aprókaviccsal felszórt udvarát és a 70-es évek végén tervezett épületek kellemes, balatoni szocreál vonalait ismerem, hiszen amióta élek, minden nyáron töltöttem ott néhány hetet. A nagyszüleimen sem láttam semmi különöset, úgy voltak öltözve, ahogy szoktak, úgy álltak, ahogy szoktak, az arcuk is olyan volt, amilyen lenni szokott. Aztán rájöttem: a dédnagymamám az, aki le akar esni a képekről.

Özvegy Farkas Istvánné Romsics Teréziát addig csak Öregcsertőn láttam, a Kalocsai-Sárköz kis falujában, ahonnan a családom egyik fele származik. Az összes emlékemben karosszékben ül, régi parasztházak verandáján vagy szobáiban, építészeti szempontból a legmodernebb forma, amihez kötni tudom, a Kádár-kocka. Ehhez képest a fotókon ott áll a modern balatoni üdülőházak között vagy a füredi mólón maga varrta fekete szoknyájában, fekete kiskabátban és fekete kendőben, azaz gyászban, amit az öregcsertői szokások szerint a férje halála óta viselt. Mit keresne ő a Balatonon, ahol mi strandolni, lángosozni, kirándulni, pihenni szoktunk? Egyszerűen nem illett a képbe, olyan volt, mint aki nagyon messziről vetődött oda, egy jegesmedve a sivatagban, kókuszpálma az Északi-sarkon.

Romsics Terézia és a Balaton között kulturális és földrajzi értelemben is hatalmas a távolság, Közép-Európa legnagyobb tava a 80-as évekre valahogy mégis maga felé hajlította a dédnagyanyám sorsát, ahogyan tette ezt több millió magyar sorsával.

A 444 legújabb, nyomtatott magazinjában, a 4. Makróban ezt a bűvös vonzást mutatjuk be. Azt, hogy hogyan lett az elmúlt 200 évben egy három vármegye perifériáján elhelyezkedő, korábban teljesen haszontalannak tartott, mocsaras tóból a magyar idegenforgalom motorja, a nyár és a pihenés szinonimája, és hogy mit kellett mindezért feláldoznunk.

Kié a Balaton? – ez a 4. MAKRO központi kérdése. Először a tó elmúlt 200 évét mutatjuk be, azt a folyamatot, ahogy a magyar elit kulturálisan és fizikailag is gyarmatosította a Balatont, módszeresen ellehetetlenítve az őslakosok hagyományos térhasználatát. Ez volt az ára annak, hogy a II. világháború után a Balaton valóban mindenkié lehessen: előbb el kellett venni az eredeti tulajdonosoktól. A második részben a Fidesz Balatonhoz való viszonyát elemezzük, annak járunk utána, hogy tényleg a szemünk előtt lopják-e el a Balatont, és ha igen, egyáltalán kitől. Kiderül, milyen történelmi előzményei vannak a Fidesz Balaton-politikájának, azaz a tó kompromisszum nélküli kihasználásának és a partvidék nyakló nélküli beépítésének. A harmadik részben pedig a Balaton emberi használatának határait keressük, azt, hogy meddig lehet még egyáltalán valakié „a magyar tenger”. Természetes állapotától ugyanis már most is nagyon-nagyon messze van a tó.

Kié tehát a Balaton?

  • Az enyém?
  • A tiéd?
  • A miénk?
  • Az övék?
  • Másoké?
  • A magyaroké?
  • Az őslakosoké?
  • A helyieké?
  • A turistáké?
  • Mindenkié?
  • Az uraké?
  • A Fideszé?
  • Netalántán az algáké, halaké és madaraké?

Ajánljuk ezt az újságot a kánikulában is meleg szívvel strandra, hajóra, kempingbe, nyaralóba, hotelbe, otthonra, lángos, hekk, vattacukor és jégkása mellé, vagy csak úgy magában, mindenkinek.

A MAKRO legújabb számát megrendelheted a 444 webshopjában, vagy fizess elő a Belső Körre, és megkapod ajándékba!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt