Zacher szerint nem biztos, hogy az iskolások oltását augusztus két utolsó napjára kellett volna hagyni

járvány
2021 augusztus 18., 04:29
comments 5

„Itt vagyunk augusztus közepén; az oltás az ünnep alatt megszűnik, mindent kártya nélkül lehet látogatni, ki-ki mehet oda, ahova akar. Aggasztó, hogy ettől a pillanattól újabb napok telnek oltás nélkül, pedig az ősz gyorsan itt van” - mondta az új Indexnek Zacher Gábor. A celebdoktor szerint „éppen ezért az sem biztos, hogy az iskolások oltását augusztus két utolsó napjára kellett volna hagyni, már hamarabb, például a táborokban el lehetett volna kezdeni. Két nap alatt ki fogja őket beoltani? Melyik háziorvos, iskolaorvos, esetleg védőnő?”

„A szülőknek még több információra lenne szükségük az iskolások oltásával kapcsolatban. Miért fontos? Mit okoz? Hogyan jelenik meg? A szakirodalomban is olvasható, hogy sok gyerek volt, van kórházban. Jó eséllyel nem fognak belehalni, de ez mégiscsak egy komoly vírusbetegség, ami a szervezetet nagyon le tudja rombolni. Ráadásul a poszt-Covid a gyerekeknél is megjelenhet, erről pedig egy csomó mindent nem tudunk”

- tette hozzá. Zacher szerint két-három hét múlva indulhat be a negyedik hullám.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.