Csőbombával akarta felrobbantani felesége új barátját egy budapesti férfi

bűnügy
2021 augusztus 19., 12:15
comments 3

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megpróbálta felrobbantani felesége új barátját válóperük ideje alatt, közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A vádlott egy 49 éves külföldi állampolgárságú férfi, aki a 2010-es években elején költözött Magyarországra. A férfi 2016-ban összeházasodott egy magyar nővel, kapcsolatuk azonban 2016-ra megromlott, felesége már ekkor válni akart. A nő fél évvel később közölte a vádlottal, hogy viszonya van egy másik férfival.

A vádlott őt hibáztatta a már folyamatban lévő válás miatt, ezért elhatározta, hogy csőbombát készít, majd rögzíti a férfi gépjárművén.A vádlott elkészítette a csőbombát, majd valamikor 2019. március vége és június 1-je között, ismeretlen helyen felerősítette a sértett által használt gépkocsi aljára. A sértett 2019. június 1-jén vette észre a gyorskötözőkkel felerősített szerkezetet, leszerelte, majd bevitte a rendőrkapitányságra, és feljelentést tett.

A robbanószerkezet, tekintettel a csőbomba rögzítésének helyére és a benne található csaknem 500 grammnyi robbanóanyagra, alkalmas lett volna az emberi élet kioltására, de a szerkezethez rögzített akkumulátorok nem működtek.

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettének kísérletével, valamint robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével vádolja a 49 éves férfit, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.