Pénteken levelet küldött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) intézetigazgatója, Heltai Miklós az egyetem hallgatóinak, és tájékoztatta őket arról, hogy mindannyian kötelesek önkéntes munkában segíteni a 77 milliárdos költségvetésű Vadászati Világkiállítás megrendezését.
Az Átlátszó Oktatáshoz eljuttatott levél alapján a felhívás az egyetem minden természetvédelmi mérnök alapszakos, nappali tagozatos hallgatóját érinti a második és harmadik évfolyamban. Az ingyenmunkát a diákok tanítási időben végzik majd el október 4. és 10. között.
Az intézetvezető kijelentő módban ír arról, hogy a hallgatók önkéntes szerződést fognak kötni a rendezvényt lebonyolító vállalattal, az Egy a Természettel Nonprofit Kft.-vel, és a cég aztán igazolja távollétüket az órákról. Szerepel a levélben az is, hogy
a részvétel mindenki számára kötelező. A hallgatók pénzt nem kapnak, csak ebédet és ásványvizet, és mindannyiuknak meg kell jelenniük a szeptember 14-én esedékes első, eligazító napon. Az intézetvezető a levél végén egyértelműsíti, hogy ez a munka csak nevében önkéntes, valójában
“Mindenki részvételére feltétlenül számítunk!”
Aligha törvényes, ha egy felsőoktatási intézmény arra kötelezi a hallgatóit, hogy tanítási időben (bármilyen juttatás nélkül) az egyetemen kívül munkát végezzenek. De talán még ennél is nagyobb talány, vajon a gigantikus, az elmúlt négy év során 77 milliárdos költségvetéssel megtartott vadászfesztivált szervező cég hogyhogy épp a rendezvényen közreműködő alkalmazottak megfizetésére nem szán elegendő pénzt.
Frissítés 16.18:
A MATE levélben reagált a cikkre. Azt írják, hogy a hallgatók szakmai gyakorlat keretében vesznek részt a Vadászati Világkiállításon, és „történelmi lehetőség, hogy kötelező szakmai gyakorlatukat egy világszínvonalú, magyar rendezésű esemény keretében, nemzetközi környezetben teljesíthetik 2021-ben a Vadászati Világkiállítás keretében.”
Az intézetvezető által küldött levélben ugyanakkor erről egyáltalán nem esik szó, csak az áll benne, hogy a hallgatóknak kötelező önkéntesen szerződni a rendező céggel. Maga az intézetvezető is azzal kezdte a levelet, hogy a MATE többféle módon segíti a rendezvény lebonyolítását, és még csak nem is utal rá, hogy bármilyen tanulmányi-szakmai vonatkozása lenne az utasításnak.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.