Ruszin-Szendi Romulusz: Végre lesz magyar fegyvere a magyar katonának, a prototípusok több mint ígéretesek

fegyver
2021 augusztus 29., 14:48

Újraindult a magyar kézifegyverfejlesztés – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón.

Maróth Gáspár azt mondta, 1,5 éve bíztak meg egy magyar mérnökcsapatot, hogy élesszék újra a magyar harcászati kézifegyverek fejlesztését.

Az új magyar fejlesztésű fegyvercsalád első prototípusait be is mutatták a kecskeméti rendezvényen.

A kormánybiztos azt mondta, már együttműködési megállapodás is született arról, hogy a prototípusokat a Magyar Honvédség elkezdi tesztelni.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka azt mondta, „végre lesz magyar fegyvere a magyar katonának”. Az altábornagy szerint a prototípusok „több mint ígéretesek”, olyan új innovációt testesítenek meg, ami „a 21. századba repíti” a magyar kézifegyvergyártást.

A parancsnok azt mondta, a Magyar Honvédség tapasztalt katonái is részt vesznek a fejlesztésben, hiszen visszajelzéseiket folyamatosan eljuttatják a gyárba, és azok alapján dolgoznak tovább a mérnökök. Ha a katonák tapasztalatai alapján is úgy működnek a fegyverek, ahogy az elvárt, akkor a Magyar Honvédségnek magyar fegyvere lesz – mondta Ruszin-Szendi Romulusz.

Bozó Gábor, a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a magyar fejlesztésű kézilőfegyver családnak – a pisztolytól a géppuskáig bezárólag – hat tagja van. Ezek a fegyverek teljesen magyar fegyverek, mindegyikben van olyan fejlesztés, aminek a szabadalmát is bejegyezték – mondta Bozó, aki bizakodóan néz a jövőbe, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnokának támogatásával hosszú távon folytathatják majd a fejlesztést. (MTI)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.