Szalay-Bobrovniczky Esztergomban mutatta be a magyar haderőfejlesztést: néprokonsági alapú biztonságpolitika, háborítatlanságot védő katonanemzet, hőskultusz. Modernizálná a haditengerészetet is, csak sajnos nincs tengerünk.
Bár a tárca jótékonyan hallgat róla, a jelek szerint nem ment minden a tervek szerint a Lynx harcjármű gyártásával, és egyelőre a magyarországi fegyvergyárak is nehezen tudnak nyereséget termelni.
A tantárgy célja: „honvédelmi nevelési feladatok megvalósításának hatékonyabbá tétele, a haza védelme iránt elkötelezett, gyakorlati honvédelmi ismeretekkel és készségekkel is rendelkező fiatalok célirányos nevelése”.
Az Origónak adott interjújában önkéntes századosi tapasztalatait is felemlegette. A miniszter díszelgő volt, szépen tud masírozni és haptákba vágni magát.