Bevette a nemzetkarakterológiai pirosbogyót a kormány leggazdagabb minisztere is

belföld
augusztus 03., 07:00

Miniszterelnök urat idézve bevettük a piros bogyót

- adta meg az alaphangot Szalay-Bobrovniczky Kristóf az MCC Feszten a magyar haderőfejlesztésről szóló előadásában (formialag beszélgetés volt ez Somkuti Bálint alákérdezésével), és úgy tűnt, ebben a kiválasztott tudatállapotban az ember leginkább a magyar vitézi erények és a ráncfelvarrott gyakorló egyenruhák dicséretére érez erős vágyat, ha pedig megkapaszkodni kell, garanciális Orbán-idézetek segítenek.

A védelmi miniszter a jobboldali elitképző esztergomi rendezvényén a kormány toborzókampányának színpadi megidézésével indított a katonai helyett idáig talán inkább politikai karrierben gondolkodó közönség előtt, de gyorsan jött a magyar haderőfejlesztés áttekintése, hogy az expozéja végül nemzetkarakterológiai eszmefuttatásba torkolljon.

Hazaárulással határos felelőtlenség volt, hogy 2010 előtt módszeresen leépítették a magyar haderőt, elkótyavetyélve az eszközparkot, komplett fegyvernemeket szüntetve meg

- kezdett neki Szalay-Bobrovniczky az esztergomi főtéren felállított színpadon az elmúltnyolcéves történelmi ív felrajzolásába. Mint mondta, a szocialista védelmi politikának csak az egyik bűne volt az, hogy amikor NATO-kompatibilis haderőt kellett volna prezentálni, nem tettek a professzionális mellé egy tartalékos rendszert. Most ennek a pótlása zajlik a területvédelmi tartalékos toborzókampánnyal, amire szép számban jelentkeznek is - mondta.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Mint kiderült, a toborzás kicsit MLM-rendszerszerűen működik, a toborzópénzen túl ugyanis minden jelentkező kap egy egyszeri félmillió forintos kiegészítést is, ha hoz még egy embert. De persze nem ez a lényeg, hanem a felelősség, kötelesség, enélkül semmi nem fog segíteni - tette hozzá a magyar kormány leggazdagabb minisztere.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Partnerek

Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült. A TEFI közép- és kelet-európai független kiadók együttműködése, amelynek keretében a közép-európai régió biztonságával kapcsolatos kérdéseket járjuk körbe. A projekt célja, hogy elősegítse a tudásmegosztást az európai sajtóban, és hozzájáruljon egy ellenállóbb európai demokráciához.

bellingcat logo sme logo wyborcza logo pressone logo

A Magyar Jeti Zrt. partnerei a projektben: Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia).

A partnerség közös, angol nyelvű honlapja az alábbi linken érhető el: https://easternfrontier.eu/

A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.