Korábbi ígérete ellenére Tádzsikisztán mégsem tud befogadni százezer afgánt

szeptember 2., csütörtök 11:04
4

A tádzsik kormány júliusban még úgy nyilatkozott, hogy be tudna fogadni 100 ezer embert Afganisztánból, bár ehhez még ki kellene építenie a szükséges infrastruktúrát.

Ramazon Rahimzoda belügyminiszter csütörtökön már arra figyelmeztetett, hogy országának nincs meg a kellő kapacitása ehhez. Elmondta, hogy a kormány a korábbi években összesen 70 hektár területet jelölt ki az afgán határ mentén, ahová a menekültek érkezhetnének. A nemzetközi közösség segítségét kérték a befogadóközpontok kialakításához, de "húsz év alatt egyetlen nemzetközi szervezet sem nyújtott gyakorlati segítséget ahhoz, hogy kiépíthessék a szükséges infrastruktúrát a menedékkérők befogadására" - mondta el a miniszter.

Afgán menekültek már régóta vannak Tádzsikisztánban. Ez a kép 2001-ben készült Takhar tartományban, a tádzsik határ közelében. Fotó: JACK GUEZ/AFP

Tádzsikisztánnak 1344 kilométeres közös határszakasza van Afganisztánnal. Az ország az utóbbi 15 évben több mint 3 ezer afgán menekültcsaládot - összesen 15 ezer embert - fogadott be. A tádzsik belügyminisztérium adatai szerint a tádzsik-afgán határon jelenleg 80 család várakozik gyerekekkel arra, hogy elhagyhassa a tálibok uralma alá került hazáját, és beléphessen Tádzsikisztán területére.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt