Boris Johnson szerint a Nyugat büszke lehet az afganisztáni beavatkozására

POLITIKA
2021 szeptember 07., 11:59
comments 1

Boris Johnson brit miniszterelnök parlamenti beszédében védte meg az afganisztáni kivonulást. Az akcióban résztvevő nyugati országokat jelentős kritika érte az elmúlt hetekben, miután a tálibok átvették a hatalmat a NATO-csapatok kivonulását követően.

„Az Afganisztánból kivonuló nyugati erők az elsöprő tálib győzelem ellenére is büszkék lehetnek az általuk hátrahagyott örökségre. (…) Csapataink lehetővé tették 3,5 millió lány oktatását. (…) Megvédtük Afganisztánt és a Nyugatot az al-Kaidától - mondta Boris Johnson hétfői beszédében.

A miniszterelnök szerint kormánya mindent elkövet az Afganisztánban ragadt brit állampolgárok evakuálása érdekében. A külügyminisztérium a múlt héten még nem tudta megmondani, hogy összesen hány emberről van szó. Az ellenzék szerint nemzeti szégyen, hogy a kormány képtelen kimenteni az ott ragadt civileket. A Munkáspárt vezetője, Keir Starmer szerint Boris Johnson képtelen nemzetközi színtéren vezető szerepet betölteni, pont akkor, amikor erre a legnagyobb szükség lenne.

A cikket Lénárd Lili írta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.