Koronavírus-számok Magyarországon 9/20/2021
Elhunytak + 13 Σ 30 136
Kórházban + 27 Σ 380
Fertőzöttek + 1 072 Σ 818 231
Tesztek + 36 911 Σ 6 805 886
Oltottak + 4 775 Σ 5 859 814
A legújabb trendek

Mostanra a 12-17 évesek 38 százalékát oltották be

szeptember 9., csütörtök 10:12
2

A 4. hullámban fontos lesz, hogy az iskolák mennyire alakulnak járványgóccá. Járványügyi szempontból kissé megcsúszva, a tanévkezdés előtt közvetlenül hirdetett központi oltási programot a kormány a 12-17 éves korosztálynak.

Idő lett volna rá korábban is, mert Orbán Viktor némi tétovázás után már június 10-én bejelentette, hogy a 12-15 évesek is kaphatnak oltást, de oltási kampányt akkor nem indítottak még. (A 16-17 éveseknek már május közepe óta lehetőségük volt az oltásra, nekik szerveztek is kampányt.)

A KSH adatai szerint 590 ezren vannak a 12-17 éves korcsoportban.

Három héttel az iskolakezdés előtt 162 ezren voltak beoltva ebből a korosztályból legalább egy adaggal. Ez 27,4 százalék. (Köztük voltak a május óta oltott 16-17 évesek is.)

A múlt heti oltási akció feljebb tornázta ezt a számot. Közvetlenül a tanévkezdés előtt 47 ezer diák kapta meg az első oltását. (A másodikat majd három hét múlva kapják meg.)

Összesen eddig a 12-17 évesek közül 225 ezren kapták meg legalább az egyik oltást. Ez a korosztály 38 százaléka.

Nem sok, hiszen az eggyel idősebbek, a 18-19 éves korosztály 60 százaléka már beoltatta magát. A felnőtt lakosságban az első oltást 68 százalék kapta meg. Két dózissal a 18 év felettiek 65,3 százaléka van beoltva. Ezzel egyébként már jóval az EU-átlag alatt vagyunk.

Szlovákiában most jelentették be, hogy már az 5-12 évesek is megkaphatják az oltást. Erről nálunk egyelőre nincs szó. A 12-17 éveseket ugyanakkor a tanévkezdési oltási akció után is lehet regisztrálni oltásra.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt