Több esztergomi iskolában kötelezővé tették az Eucharisztikus Kongresszuson való részvételt

POLITIKA
2021 szeptember 09., 12:51
comments 36

Több egyházi fenntartású esztergomi gimnázium diákjainak vallási hovatartozásra tekintet nélkül kötelezővé tették a részvételt a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus több programján, például Ákos koncertjén, írja az Átlátszó. A lap tudomása szerint az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium igazgatója, Valkó Miklós ezt azzal indokolta, hogy az iskola "egyházi jellege", illetve "megfogalmazott nevelési elvei" alapján tette kötelezővé a programokon való részvételt. Szerinte ugyanis a szülők és a tanulók az iskolába való jelentkezéssel vállalták, hogy "ezeket az értékeket elfogadják és támogatják".

Baricz Gergő énekes  az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megnyitó ünnepi szentmise elõtt a Hõsök terén 2021. szeptember 5-én
photo_camera Baricz Gergő énekes az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megnyitó ünnepi szentmise előtt a Hősök terén 2021. szeptember 5-én Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A magyar vidéken elvétve maradt olyan középfokú oktatási intézmény, ami ne került volna egyházi fenntartásba a forrásaiktól megszabadított önkormányzatoktól. Vagyis sok helyütt a diákok aligha világnézeti alapon döntenek az egyházi oktatás mellett.

Valkó az iskola honlapján adott tájékoztatása szerint a fiatalabb diákoknak a szombati Kossuth téri misén és a fáklyás körmeneten, illetve a vasárnapi, a pápa pontifikálta misén kell részt venniük.

A szintén egyházi fenntartású esztergomi gimnázium, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium ötven tanulójának pedig Ákos koncertje lett kötelező program, amit az iskola igazgatója, Szánthó Gellért azzal indokolt, hogy azon a bentlakásos gimnázium nevelőtanárai is részt vesznek, így nem opció, hogy valaki hátramaradjon. (Via 24.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.