Egy szomáliai menedékkérő öt embert késelt meg Riminiben

bűnügy
2021 szeptember 12., 16:25
comments 5

Az olasz rendőrség letartóztatott egy szomáliai menedékkérőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat este megszúrt négy nőt és egy gyereket Riminiben. A terrorizmust mint indítékot kizárták. Luciana Lamorgese belügyminiszter „rendkívül komolynak” nevezte az esetet, ezért hétfőn ő is részt vesz Riminiben egy biztonsági ülésen.

A férfi két jegyellenőrt sebesített meg késsel egy buszon, majd menekülés közben két másik nőt és egy hatéves gyereket. A 26 éves férfi néhány hónapja tartózkodott Olaszországban, ahol menekültstátusért folyamodott. 2015 óta van Európában, korábban már Dániában, Svédországban, Németországban és Hollandiában is megpróbált menedéket kérni.

Piazza Cavour, Rimini
photo_camera Piazza Cavour, Rimini Fotó: PROCIP/robertharding via AFP

Az eset kapcsán Matteo Salvini, a szélsőjobbos Liga párt politikusa kritizálta Lamorgese teljesítményét, mondván, hogy nem lép fel elég szigorúan menekültügyben. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.