Jeff Bridges rákja visszahúzódófélben van

szeptember 13., hétfő 19:38
1

Jeff Bridges hétfőn saját weboldalán jelentette be, hogy úgy tűnik, limfómája visszahúzódik. A korábban 30 x 22 centis daganat az Oscar-díjas színész szerint már csak „gyöngynyi méretű”. Bridges 2020 októberében jelentette be, hogy rákos. (A limfóma a nyirokrendszerben és a vérképző szervekben lévő lymphocytának nevezett fehérvérsejt típus kóros burjánzása által okozott rákos megbetegedés.)

A 71 éves színész hétfőn arról is posztolt a weboldalán, hogy a kemoterápiája ugyan sikeres volt, de éppen a legrosszabb pillanatokban gyengítette le nagyon a szervezetét, ugyanis feleségével együtt elkapták a koronavírust is. Bridges öt hétig feküdt kórházban, és oxigént is kapott.

Saját bevallása szerint már jobban érzi magát, be is van oltva. Annak pedig különösen örült, hogy idejében felépült ahhoz, hogy oltárhoz vezesse a lányát az esküvőjén, és táncoljon is vele a lakodalomban.

A színész azt írta, tulajdonképpen örül annak, hogy átesett a covidon, mert a rákhoz hasonlóan ez is újabb tapasztalatokkal gazdagította, többet tanult ezek által az életről. (Hollywood Reporter)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt