Az EU egységes töltőt javasol az elektronikus eszközökhöz

TECH
2021 szeptember 23., 12:54
comments 4

A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő.

A javaslat a töltők csatlakozóinak és a gyorstöltő technológiának az egységesítését célozza. A tervek szerint az okostelefonok, táblagépek, fényképezőgépek, fejhallgatók, hordozható hangszórók és kézi videojáték-konzolok szabványos portja az USB-C lesz.

Illusztráció
photo_camera Illusztráció

Ezen felül az Európai Bizottság azt szorgalmazza, hogy a töltőket és az elektronikus eszközöket külön-külön értékesítsék. „Mindez kényelmesebb lenne a fogyasztóknak, és csökkentené a töltők – gyártásból és ártalmatlanításból adódó – környezeti lábnyomát, ezáltal támogatná a zöld és digitális átállást” – közölte a brüsszeli testület.

A döntés az Apple-t érzékenyen fogja érinteni, hiszen a legnagyobb gyártók között szinte ők az egyetlenek, akik ragaszkodnak a saját szabványukhoz, és már korábban is ellenezték az EU egységesítésre irányuló terveit. Az amerikai óriáscég szerint az egységes töltőre vonatkozó javaslat megállítja az innovációt, és még több környezetszennyezést okoz.

A javaslatot az Európai Parlamentnek és az EU-tagállamok szakminisztereit tömörítő Tanácsnak rendes jogalkotási eljárás, azaz együttdöntés útján kell elfogadnia. Az elfogadásától számított 24 hónapos átmeneti időszak elegendő időt fog biztosítani az ágazatnak arra, hogy felkészüljön az új előírások alkalmazására.

2020-ban kb. 420 millió mobiltelefont és egyéb hordozható elektronikus eszközt értékesítettek az EU-ban. A fogyasztók évente 2,4 milliárd eurót költenek külön értékesített töltők beszerzésére, a fel nem használt töltők évente akár 11 ezer tonna elektromos hulladékot is jelenthetnek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.