270 ezer dollárt fizet egy indiai fodrászat egy nőnek, mert elrontották a frizuráját

szeptember 24., péntek 8:24
5

Egy indiai nő, aki főleg a hajából élt, még 2018-ban, Delhiben elment fodrászhoz, ahol kívánsága ellenére levágták hosszú haját. Mivel addig hajápoló termékeket gyártó cégektől kapott munkákat, ez a fordulat meglehetősen rosszul érintette. Olyannyira, hogy beperelte a szalont. A bíróság úgy ítélte meg, a vendég panasza jogos, és arra kötelezték a fodrászatot, hogy fizessenek 2 millió rúpiát, azaz 271 ezer dollárt a nőnek kártérítésként.

A szalon, ami egy prominens szállodalánchoz tartozik, még fellebbezhet az ítélet ellen. A nőt állítólag nagyon megviselte mentálisan az eset, így nem tudott a munkájára koncentrálni, amit végül el is vesztett.

A szerencsétlen véget ért hajvágás úgy kezdődött, hogy a nő pontosan elmondta, mit szeretne. Azt például nem szerette volna, ha túl sokat vágnak a hajából. Ennek ellenére a fodrász sokat vágott belőle, nagyon sokat. Amikor emiatt panaszkodott, felajánlottak neki egy ingyenes hajregeneráló kezelést. A nő a bíróságon azt mondta, hogy ez csak további károkat okozott a hajának.

(BBC)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt