Egy új kormányrendelet miatt az MNB-székház átépítésére nem vonatkoznak a településrendezési tervek és a örökségvédelmi törvény sem

szeptember 24., péntek 19:10

Egy, a péntek esti Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházának átépítését - írja a HVG. Ezért a kerületi hatályos településrendezési tervet és az országos településrendezési és építési követelményekről szóló jogszabályt nem kell rá alkalmazni, és a műemlékvédelmi törvény sem. Az 54 milliárd forintos beruházás kivitelezője a Raw Development Kft., amely már eddig is több megbízást kapott az MNB-től, tulajdonosa Somlai Bálint, aki a jegybankelnök, Matolcsy György fiának barátja.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), azaz a magyar jegybank épülete Budapesten, a Szabadság tér 8-9-ben. Tervezője Alpár Ignác, 1905-ben készült el. Fotó: Jászai Csaba/MTI/MTVA

A kormány meghatározza például, hogy az udvar lefedhető és a belső udvar új épületrésszel kiegészíthető, az épület pedig a tetőszinten bővíthető. A rendelet szerint „a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 0%”, de szabályzatokban előírt számú parkoló- és kerékpártároló helyet sem kell biztosítani.

Az MNB székháza Alpár Ignác tervei alapján épült 1902-1905 között. A rendelet megengedi azonban, hogy az átépítéskor eltérjenek az örökségvédelmi törvénytől is:„a műemlék részlegesen lebontható akkor is, ha az ingatlan közcélú rendeltetéséhez, az ingatlan méltó és fenntartható használatához, valamint hasznosításához szükséges átalakítások érdekében szükséges, és ezek az átalakítások a műemléki értékek aránytalan sérelme nélkül, a műemléki jelleg megtartása és a védelmet megalapozó általános műemléki érték érvényesülése mellett elvégezhetőek”.

Az örökségvédelmi törvény ilyen bontást normális esetben csak egyes részek megmentése vagy utólag épített, stílusidegen elemek eltávolítása érdekében engedélyez.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt